Nem szeretem, ha türelemre intenek, mert ez sokszor azt jelentihogy az akinek a dolga lenne számomra elvégezni valamit, az nem tette meg, és még nincs kész addigra, amikorra ígérte. Mondjuk türelmet kér a kiszolgálásnál a pincér, pedig ott ülök negyven perce éhesen. Vagy türelmet kér a főpolgármester a Moszkva tér, illetve már Széll Kálmán tér elkészülését illetően, ami késik három hónapot az előzőleg lefektetettekhez képest. Úgy érzem megrabolnak az időmben és csak frusztrálódom, hogy na, ehelyett a váróterem helyett, vagy dugóban ülés helyett mennyi minden értelmeset is csinálhatnék.

Olvasmány: Lukács 13,6-10  Textus: Galata: 5,22

Vagy van az a féle türelem, ami tényleg az eltűrést jelenti, mint ahogy a vallási türelem kifejezésben használjuk. Vagy éppen a türelmi zónában. Teret adunk valaminek, megtűrjük, elviseljük. De nem erről a féléről beszél az igénk.

Aztán vannak, akik türelem címén csak támasztják az ásót, vagy a lapátot, és valójában ők sem tudják mire várnak, talán épp a sült galambot várják, hogy a szájukba repüljön. Nem is a lusta szülő türelme, aki reméli, hogy majd az élettől, vagy az időtől, vagy csak úgy valamitől majd jobb lesz a gyereke, de csak a semmittevését palástolja a türelem szóval.

Egyértelműen nem ezekről ír az apostol a Galata levélben, mint követendő példák. Semmiképp nem egy Pató Páli fordulattal él itt a szerző. A keresztény élet nagyon is aktív és kezdeményező, nem ül ölbe tett kézzel. A protestánsoknál különösen is fontos volt a munka értéknek való tekintése. Szóval a türelem nem passzív semmittevés és várakozás. De akkor mi van a türelemben, milyen alkotóelemek? Mit jelent ez a makrothümia szó?

Hát először is van benne egy nagy adag optimizmus. Nem az a keep smiling fajta, ami mindig csak a jót nézi és ott is napsütést vizionál, ahol éppen szakad és villámlik, nem a valóságot meghamisító vak optimizmus, hanem az a hit, hogy az ember meg tud változni. És fontos, hogy nem a dolgok, a körülmények változásában hisz, hanem a másik, vagy éppen én meg tudok változni. Mert ez a türelem, amiről itt szól az apostol, ez minden esetben emberek felé irányul. Istentől az emberek felé. Ezért is olvastam fel a lekcióként a vincellér történetét. Nem adna még időt, ha nem hinne abban, hogy addig még valami változhat. Hogy megjelenhet a termés azon a terméketlen fügén. És ez nem azt jelenti, hogy akkor Krisztus csak üres időt adott, amíg semmit nem tesz, hanem várja csak úgy magától a változást, hanem Krisztus nagyon is sokat tett azért, hogy ez a termés megtörténjen. És sokak életében meg is történt. Krisztus körül csupa kutyából lett szalonna. Eladott lelkű vámszedőkből, eladott testű paráznákból, bűnözőkből. Volt főnököm mondása volt, hogy Krisztus országában csakis kutyából lesz szalonna. Hiszen mindannyian a másik oldalon kezdtük. Mindannyian megmerültünk a terméketlen életben, az óemberünk életét éltük. Mindannyian mínuszból indultunk.És sokan változtunk.
Épp ezért a keresztény Krisztushívő sosem lehet lemondó emberekről, vagy épp előítéletes. Nem mondhatja, hogy na ez vagy az sose fog megváltozni,vagy nem ragadtathatja magát megbélyegző általánosításokra, hogy a cigányok mind bűnözők, hogy a menekültek mind iszlamista terroristák, vagy csak egyszerűen, hogy a szomszéd olyan rossz ember, hogy ő sose fog eljönni a templomba.

Ha valakinek hinni kell abban hogy ez mind nem így van, hogy nem szükségszerűen van így, az a keresztény ember. Miért? Mert a sátán rólam is ezt mondta és próbálta elhitetni, a világgal, önmagammal és Istennel, hogy én javíthatatlan vagyok és Krisztus mégsem mondott le rólam. Mivel én is megkaptam az időt a szeretet, a türelmet ehhez a változáshoz, ezért kell megadnom másnak is. Crisostomos azt mondja, hogy az ilyen türelmes ember még bosszút sem áll, akkor sem, ha megtehetné, mert annyira hisz a változásban. Abban, hogy a másik megtérhet, átadhatja az életét, megbánhatja azt a tettét, amiért bosszút érdemelne. Hát ennyire optimista a türelem. Képzeljük el, mennyivel jobbízű történet lenne sok drámánk ha erre képesek lennénk. Képzeljük el a Rómeó és Júliát bosszú nélkül, ilyen türelemmel. Sokkal kevesebb halál, és sokkal több happy end. 

Nemrég néztem egy kamaszok nevelésével foglalkozó angol dokumentum filmet, ahol próbáltak segítőkezet adni a családoknak ahhoz hogy újra egymásra találjanak, tudjanak kommunikálni és valahogy javítsanak a helyzeten. Az összes esetben az volt a család problémája, hogy nem hitték el, hogy valóban létezhet változás a gyereküket illetően. Már nem is bátorították, és ha valamit jól tett, akkor sem dicsérték meg, csak mindig jött a szokásos panaszáradat, még akkor is, amikor történt változás. Annyiszor csalódtak, hogy a saját maguk védelmében már csak a rosszat feltételezték és várták és esélyt sem adtak annak, hogy ezúttal valami máshogy történhet.

 Tehát derűlátás, optimizmus, hit a változásban.

A türelemben van egy rész kitartás is. Sok rosszul értelmezett misszió kezdődik úgy, hogy egy érzelmileg túlfűtött keresztény odamegy egy idegenhez és megrázza: térj meg testvérem. De nem adja meg neki az időt, nem mutatja meg neki a példát, nem ad alkalmat a valóságos döntés meghozatalára. Hiszen még a házfelújítás előtt is jól meggondolunk minden lépést és jól megfontoljuk kivel is végeztetjük a munkát és odaszánjuk az időt, hogy eltervezzük, és jól utánajárjunk a mesterembernek is, az anyagáraknak is, a lehetséges megoldásoknak is. Hát hogy ne fontolnánk meg, hogy kivel renováltatjuk az egész életünket, kire bízzuk. A türelem időt ad megérlelni egy ilyen súlyú döntést, és nem ítélkezik azon, hogy valakinek esetleg ez több idő, mint másnak. Majd Isten eldönti, van-e aki lekéste a nagy lehetőséget.

A deutero kanonikus könyvek azok a könyvek, amelyekre az egyházatyák azt gondolták, hogy szintén fontosak és méltóak az elolvasásra, de úgy érezték le kell szűkíteniük a Bibliában szereplő könyvek listáját azokra, amelyek nélkül valóban nem ismerhető meg Isten és kellenek az üdvösséghez. Az egyik ilyen könyv a makkabeusok könyve azt mondja, hogy a Rómaiak ezzel a türelemmel tudták meghódítani és uralmuk alá hajtani a fél világot. A rómaiak türelme vette be mindazokat a birodalmakat és területeket, amelyek régen más országokhoz tartoztak. Az ő kitartásuk állhatatosságuk hozta meg az eredményt. Mint ahogy a hit kérdésében is szükség van erre a féle türelemre.  Jézus Krisztus nem csak ideugrott erre a földre és felszegeztette magát a keresztre, aztán vagy hisznek benne vagy nem. Itt töltött 33 évet és főleg az utolsó háromban nem szűnt meg tanítani és jeleket adni, csodákat tenni. Ő így akarta megtörni az emberi ellenállást, így adott időt változni. Amikor valakinek nem szavazom meg a bizalmat, hogy igen, ő is változhat, ő is megtérhet, valójában nem benne nem hittem, hanem abban, hogy Isten cselekszik. És hogy előtte nincs lehetetlen.

Az optimizmus megadja a lehetőséget, a kitartás megadja a szükséges időt a változáshoz.

Ez a türelem nem egy személyiségi jegy, amivel vagy születtünk vagy nem, vagy belenőttünk, vagy nem. Nem az indulatosság, vagy a türelmetlenség ellentéte. Éppen ezért az eredeti görög szó fordításával bajban is voltak a magyar fordítók és ezért próbálkoztak ilyesmiknek fordítani: békességes tűrés, vagy hosszútűrés, Ravasz László fordítása a nagylelkűség szót használja. Szóval többet jelent mint egy vele született vagy eltanult tulajdonság. Egy gyümölcs. Egy olyan ajándék, amit kaptam Istentől, és ha elég időt töltök vele, akkor megadhatja a kegyelmét annak, hogy tovább is tudjam adni azt amit kaptam.

Hogy megadjam másnak is a lehetőséget, hogy a szerettem, a barátom, a szomszédom megtérjen Istenhez. Először is úgy, hogy egyáltalán lehetségesnek tartom, és nem lehetetlenként kezelem. Aztán nem úgy hogy a szavaimmal győzködöm róla. Lehet hogy a folyamat egy-egy pontján arra is szükség lehet, de elsősorban a magam élete példájával, a magam vonzó gyümölcstermésével. Felmutatva, hogy Istennel az élet több, mint nélküle.És megadni az időt is ahhoz hogy ezt valaki ne csak észrevegye, meg ne csak félreértse, hanem kiismerje és elirigyelje tőlem.

Hogy mikor használja a Bibliánk ezt a türelem szót? Hét például akkor, amikor arról beszél, hogy Noé napjaiban megvárta, amíg elkészül a bárka. Hogy legyen, aki megmenekül. De II. Péter azt is írja, hogy nem azért nem jött még el a világ vége, mintha Isten késlekedne, hanem mert nem akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen. Noé idejében e bárka volt a megmenekülés kulcsa, az ítélet napján pedig a Krisztusba vetett hit lesz az.

Isten most is türelmes. Mert, ahogy a Rómaiak türelemmel tudták felszámolni az ellenállást, úgy Isten is a türelmével szeretné bevenni az ellenállókat, és növelni az ő országát. És ebben szeretne használni bennünket, a mi türelmünket is. Azt az optimizmusunkat, amelyik megadja a lehetőségét a változásnak és azt a kitartásunkat, ami időt is ad ehhez a változáshoz.