Márk evangéliuma egy útiregény menetével festi elénk Jézus életét.
Út, aminek vannak állomásai, amin vannak kalandok és akadályok, és aminek célja is van. Ezen az úton közeledik a küldetés az értelmi cél, a kereszt és a mi megváltásunk felé. 

Mk 12, 12-34: "Ekkor el akarták őt fogni, de féltek a sokaságtól. Mert megértették, hogy róluk mondta a példázatot. Ezért otthagyták őt, és elmentek. Elküldtek hozzá a farizeusok és a Heródes-pártiak közül néhányat, hogy egy kérdéssel csalják tőrbe.Odamentek tehát, és így szóltak hozzá: Mester, tudjuk, hogy igaz ember vagy, és nem törődsz azzal, hogy ki mit mond, mert nem veszed figyelembe az emberek tekintélyét, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy sem? Fizessük-e vagy ne fizessük?Ő pedig ismerve képmutatásukat, ezt mondta nekik: Miért kísértetek engem? Hozzatok nekem egy dénárt, hadd lássam! Azok pedig hoztak egyet, és ő megkérdezte: Kié ez a kép és ez a felirat? Ők pedig így feleltek: A császáré. Jézus ezt mondta nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené. És igen elcsodálkoztak rajta. Szadduceusok is jöttek hozzá, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás, és ezt kérdezték tőle: Mester, Mózes elrendelte nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal, és asszonyt hagy hátra, de nem marad gyermek utána, akkor a testvére vegye el az asszonyt, és támasszon utódot az ő testvérének. Volt hét testvér. Az első megnősült, de utód nélkül halt meg. A második is elvette az asszonyt, és meghalt úgy, hogy tőle sem maradt utód. Ugyanígy történt a harmadikkal is, és a hét testvér egyikétől sem maradt utód. Végül meghalt az asszony is. A feltámadáskor, amikor majd ezek feltámadnak, melyiknek lesz a felesége? Mert mind a hétnek a felesége volt. Jézus ezt mondta nekik: Vajon nem azért tévelyegtek-e, mert nem ismeritek az Írásokat, sem Isten hatalmát? Mert amikor majd az emberek feltámadnak a halálból, nem házasodnak, férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben. Ami pedig a halottak feltámadását illeti, vajon nem olvastátok Mózes könyvében, a csipkebokorról szóló részben, hogy mit mondott neki Isten? „Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákób Istene.” Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké. Ti tehát nagyon tévelyegtek.

Ekkor odament az egyik írástudó, aki hallotta őket vitázni, és mivel tudta, hogy Jézus jól felelt nekik, megkérdezte tőle: Melyik a legfőbb az összes parancsolat közül?Jézus így válaszolt: A legfőbb ez: „Halld meg, Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr!” és: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből!” A második ez: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” Nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat. Az írástudó ezt mondta neki: Úgy van, Mester, helyesen mondtad, hogy egy Isten van, és rajta kívül nincsen más; és ha szeretjük őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből, és ha szeretjük felebarátunkat, mint magunkat, sokkal több az minden égő- és véresáldozatnál.
Jézus pedig látva, hogy okosan felelt, ezt mondta neki: Nem vagy messze Isten országától."

Két célja is van ennek a történetnek a leírásakor: az egyik Jézus teológiai fölényének a bemutatására: hogy megmutassa, ő érti egyedül mi a célja az útjának, és hogy a saját területén nem lehet megfogni, hiszen erre igyekeznek a szadduceusok.  A másik cél Jézus ellenfeleinek  a bemutatása . Azoknak a személyeknek, akiknek az indulatai a keresztre juttatják.

Pártok és oldalak ugyanis mindig is voltak. Ez nem új találmány, mióta több ember él a földön, azóta tutira jöttek létre közöttük ellenzékek és egységek, szövetségek, gittegyletek és vörösingesek.

Jézus korának a társadalma legalább olyan klikkesedett és szétesett volt, mint amilyennek egy középiskolát ábrázolják a holywoody filmek. Hogy megvannak a népszerűek, akik általában a foci csapatos fiúk és barátnőik, a szurkolócsapattal, és meg vannak az eminensek, a kockák,  a furák, akik általában valamilyen alternatív szubkultúra vagy zene hódolói.  A szadduceusok  pártja leginkább azokra az újgazdag ficsúrokra hasonlít, akik apukájuk gazdagságából és hatalmából megélve több mindent megengednek maguknak. Konzervatívok, hangosak, közülük kerül ki a főpap, és a szanhedrin legtöbb tagja is. Szóval hatalommal bírnak. És hogy a sulis vígjátékokban, itt is megvan a főellenség: számukra a farizeusok, de mostmár Jézus is jó eséllyel pályázik erre a címre.

A szadduceusok nem hittek a föltámadásban, mert ők csak Mózes öt könyvét vallották. Ami azon túl volt, az képzelgés. Angyalok, Démonok, túlvilág, ők erről semmit sem tudtak. Egy magyarázó akit olvastam, azt írta, hogy inkább politikusok voltak, sem mint vallással foglalkozók. Ráadásul, a római hatalom felé elég nagy gesztusokat tettek, ettől csak mégjobban utálta őket a köznép, a szegényréteg.

Na és ott az ellenpárt, a farizeusok, az eminensek, akik meg a Biblia minden írását, sőt, a szájhagyományt, sőt a kiegészítő rabbinikus tanításokat, no ennek az eleme ez az eszmefuttatás, hogy mi is lesz a túlvilágon például a házasokkal. Ők kevesebbet politizáltak, tényleg a vallással foglalkoztak, de valami irtó furcsa észjárással.

Ami pedig végképp elválasztja és szembeállítja őket, az a feltámadásról vallott dolgok. A Farizeusok úgy képzelték el a föltámadás utáni életet, mint ezt a földit, csak több szerencsével. Az asszonyoknak például úgy nyilatkozott meg a jó, az áldás a szerencse, ha sokat szültek, így aztán néhány rabbi úgy tanított a túlvilágról, hogy az pont olyan lesz, mint itt csak mindennap születik gyermeke az asszonyoknak. Erről persze az asszonyokat senki nem kérdezte meg, hogy valóban ilyen túlvilágról álmodnak-e.  

A szadduceusok pedig tagadják a feltámadást. Szerintük a földi élettel vége. Ennyi. És az itteni érvelésük is erre szolgál: ha egy következmény nagyon lehetetlenül hangzik, akkor biztos a kiindulópont is lehetetlen.

És ezért amikor előhozzák, hogy a feltámadás után mégis kinek a felesége lesz ez a Mózesi törvények szerint továbbadott feleség, akkor ők valójában gúnyolódnak. Gúnyolódnak elsősorban a farizeusokon, mert ők ehhez hasonló dolgokat tanították, ezen vitatkoztak rengeteget. Egy ókori felnőtt csúfolódás gyermeteg esete van előttünk, meglett és megbecsült felnőttek szájából.

A farizeusok túlvilág képe nagyon, túlontúlis földhözragadt. A szadduceusoké meg nincs. Ők az örökös gúnyolódó, szarkasztikusok, akik valójában hiába hívők, csak a metériához, az anyaghoz kötődnek. Az az emberi megfontolás áll mögöttük, amit talán ma is sokan vallanak: készülj a lehető legrosszabbra, minden más önáltatás. Minden más csak a gyenge embereknek kell azért, hogy valamivel bátorítsák magukat. Jézusnak mindkét pártot egyszerre kell megcáfolnia.

Felhívja ez a figyelmünket arra, hogy sokszor alullicitáljuk Isten elképzeléseit. Hogy a mi emberi fantáziánk, életünk rossztapasztalatai a földhözszegeznek s lemondóvá, meg pesszimistává tesznek. Különbözőféleképpen ér ez bennünket. Van aki csak a földiből kiindulva próbálja elgondolni a földön túlit, az emberiből megismerni Istent, van aki ennél is megsebzettebb és csak abból hajlandó kiindulni, ami itt és most tapasztalatunk, hogy minden elmúlik, hogy előbb-utóbb mindennek vége van.  Hogy nem is éri meg semmi jóra sem készülni.

Jézus mind a kettőre nemet mond. Lesz feltámadás, de nem úgy, ahogy gondoljátok. Azt mondja nem ismeritek az írásokat. Valóban az egyik csak egy részét ismeri, a másik viszont betűszerint ismeri, csak a mögötte álló Isteni szándékot nem. Így Istent sem. Betanulta, csak nem érti. Magolja, vitázza, szőrszálhasogatja, csak épp nem olvas a sorok között. Nem következtet az írás szándékára, és az írás mögött álló Isten szándékára.

Ölremennek , és kicsinyes vitájukba Jézust Hívják óvóbácsinak, döntőbírónak. Jézus viszont nem eldönti a kérdést közöttük, hanem mindkét csoportnak kosarat ad.

Fel szeretné emelni a figyelmüket, új kategóriákat behozni, egy új dimenziót. A vitát szeretné felemelni egyszerű klikkek és vélemények csatájának a szintjéről az egyszerű, egyértelmű tudás szintjére.

Azt hiszem, ez a Jézusi hozzáállás eléggé egyetemes a mi emberi nem egyetértéseink szempontjából. Mi képesek vagyunk elvitatkozni annyi mindenen. Menekültek ellen és mellett. Jobb és baloldaliság elméletéről és gyakorlatáról. Sztereotípiák ellen és mellett. Felekezetek ellen és mellett. Hogy az úrvacsora így, vagy a szentháromság úgy, vagy a predestináció amúgy. Ám mindezen álláspontok nagyon messze elmaradnak – még a legmegalapozottabb érvelés és leg körmönfontabb gondolatok mellett is –  a mögött, amire Jézus rá szeretne vezetni.

 Az ember be akarja húzni Istent a maga pici és kicsinyes világába. Pedig az Isten tud behúzni a maga hatalmas és lehetőségekkel teli világába. És a két húzás két egészen ellentétes irány.

 És a nagy kérdés, hogy el tudom-e fogadni Jézus szájából ezt a mondatot: sokat tévedsz! El tudom-e viselni, hogy ezen a földön, még a Szentlélek segítségével is csak határos az, amit megérthetek? Ezért aztán a vitáim és konfliktusaim nagy nagy százaléka fölösleges feszültség, amin utólag a menny fényében reméljük csak nevetni fogunk. De fontos, hogy a konfliktusainkat ezzel a látással is kezeljük. Ne legyünk benne utolsó vérig való elszánással, meg ne legyünk benne lelketlenül, meg a másik legyőzésének a vágyával.

Mit mond el ez a történet Istenről és mit mond el emberről? Szóval összefoglalva két dologra tanít bennünket  ez a vita: egyrészt arra, hogy Isten nagyobb dolgokra szán bennünket, mint amit mi el tudunk képzelni. Másrészt a konfliktusainkat csak annyira szabad komolyan venni, hogy tudjunk róla mindketten tévedünk és valószínű a végső leplek lehullásakor mindketten megszégyenülünk a hadviselésünkért. Végképp nem illik hogy a harcainkban pont a hit legyen egy eszköz, vagy a hitet járassuk le.

ahelyett, hogy hagynád megalázni magad parttalan vagy harcos vitákban és haragvásokban, hagyd, hogy Jézus felemeljen. Felemeljen és átemeljen. Mi emberek pedig miért megyünk utcára? Miért protestálunk? Miért emeljük fel a szavunk a médiában? Hát nem Krisztusért, hanem ügyekért. Lélektelen, arctalan ügyekért.  De Jézus nem ügyekért halt meg, hanem érted és értem.  Így egyetlen ügy, párt vagy klikk sem lehet olyan  fontos, mint az ember, a megváltott ember.