Lek: 1Móz 4, 1-15.  Textus: 1Móz 4,5-8

Káin és Ábel. Az elsőre nagyon büszke az anya, a második az
már csak úgy jön. Az első neve azt jelenti a FÉRFI csupa nagybetűvel, a második neve azt jelenti a pára, csupa kisbetűvel. Pára, ami súlytalan, múlandó. Nem kérdés, ki volt a család üdvöskéje. Pedig Kálvin és Luther szerint történetesen ikrekről beszélünk Káin és Ábel esetében.

Tisztes hívő emberek lettek: mindkettőnek vágya az Istennek áldozni. Lett foglalkozásuk is: Káin földművelő lett, Ábel pedig pásztor, állattartó. Mivel ebben a korban nagyjából ez a kettő létezett mindössze tekinthetünk a kettejük kétféleségére úgy, mint a világot kétrészre osztó helyzetek prototípusára. Férfiakra és nőkre. Magasakra és alacsonyakra. Jövedelemmel rendelkezőkre és nem rendelkezőkre. Alkalmazókra és alkalmazottakra. Értelmiségre és nem értelmiségre. Mindegy, hogy hívják pontosan a határvonalat amivel két részre osztjuk épp a társadalmat, Káin és Ábel esete mindegyik ilyennek lehet a példaesete. És a különbözés még nem jelentene élből ellenfélséget, vagy ellenségeskedést. Sőt, kiegészítenék egymást. A földművesnek szüksége van az állattartóra ha szántani akar, az állattartónak szüksége van takarmánynak az állataihoz. Ha a két fél közösségben van a különbözőség ellenére, abban sok érték van.

Tegnap a tápszentmiklósi ifisekkel beszélgettünk kicsit. kb huszan voltak és meg kellett számozniuk tényezőket, hogy mitől érzik jól magukat egy-egy csoportban, közösségben. a 20-ból 18-nak az első három helyezettjében szerepelt az, hogy különbözhetek anélkül, hogy ez kedvezőtlen hatással lenne a kapcsolatra. Fontos nekik, hogy úgy is jóban lehessenek valakivel, hogy nem feltétlenül hallgatják ugyanazt a zenét, nem feltétlenül hordják ugyanazt a ruhát. Fontos hogy fogadják el őket úgy is például nem hívő közegben, hogy ők márpedig hívők és a focicsapat, vagy sakklubb kedvéért ezt nem tervezik feladni. Ez az egészséges: ha egy csoporthoz tartozás nem kíván uniformizálást, ugyanolyanságot.

Esetünkben viszont máshogyan folytatódik a történet, és a kétféleség egyoldalú ellenségességre vált:

Mert jön a titok: Ábel áldozatára rátekint az Isten, Káiné-ra nem. Sok teória van, hogy miért: Talán Isten így akarta a családja által kicsit lenézettet egálba hozni – kedvez Ábelnek. Talán Káin kicsit könnyelmű áldozatot hozott… Talán Isten a letelepedett életmóddal szemben amit Káin űzött előnyben részesítette a nomád pásztor kószálót, mert ő jobban értette, hogy a föld az Úré… Szóval sok-sok teória és verzió van, de igazán egyik sem nyer alátámasztást, csak arra jók, hogy az elméleti teológusok is törhessék tovább valamin a fejüket.

A lényeg az, mint amit a nóta is megénekel: az egyiknek sikerül, a másiknak nem.

Na ez ám a helyzet! Az egyik átment a vizsgán, a másik nem. Az egyiknek megadták a hitelt, a másiknak nem. Az egyiknek született gyermeke, a másiknak nem. Az egyiknek jó a házassága, a másiknak nem. Az egyiknek kihúzták a tomboláját, a másiknak nem. Az egyiknek felépült a háza, a másiknak nem. Az egyik felépült a betegségből, a másik nem. Az egyik gyereke átalussza az éjszakát, a másik nem. A másiknak jól nevelt a kutyája, az enyém nem…

De sokszor előáll ez a helyzet! A másik füvének a pásztázásának a helyzete. És ez a helyzet micsoda orbitális választóvonal. Hogy itt ebben mihez kezd az ember.

Mire emeli a tekintetét? Mire figyel? Milyen mondatokat mond odabent magának?

Káin nem emeli az égre, hogy figyelj Uram, mégis mi van? Mondd már mit csináljak máshogy? Vagy mondd, ha most őt áldottad meg, jövőre ugye én jövök?

De még csak a testvérére se néz, hogy de jó: nézd téged legalább megáldott az Úr. Testvérek vagyunk, az pont olyan, mintha velem tette volna. Had örüljek veled. Ha engem áld meg legközelebb, akkor meg majd velem örülsz te is jó?

Lehorgasztotta. Hagyta hogy ez a helyzet kudarcélménnyé, igazságtalanság érzéssé, haraggá, és bosszúvá forrja ki magát. Lehorgasztotta a fejét és innentől csak az őt mérgező belső monológ az amire hallgat. Akár hova nézne maga körül valami vigaszt, érvet, rálátást kapna. De ő ezeket mint egy szemellenzővel kizárja. „A kis piszok! Mert mindig ez van… Múltkor is. Bezzeg ő soha nem….

Észrevesszük-e tetten érjük-e a bűn fejlődéstörténetét? Ádám és Éva, amikor szakítanak a fáról, mindketten bűnösek, szégyenkeznek, és vádolják egymást. De legalább egyaránt vétkesek abban ami miatt szenvednek. Itt viszont már egy ártatlant is maga alá temet a bűn lavinája. Annak a lavinája, hogy Káin nem tekint se fel, se a testvére szemébe nem néz, hanem befordul.  És már a bűntudat sem jelenik meg. Egyetlen nemzedék és egy gyilkosságért már nem ordít a lelkiismeret. Micsoda foghíjról odavetett mondat ez: őrizője vagyok én a testvéremnek? Maró cinizmus.

Több vagy te a te testvérednek: nem csak őrizője, testvére. Vele kéne együttérezned jóban és rosszban egyaránt. Vele kéne osztoznod sikerben és kudarcban egyaránt.
Amint a másik sikere nekem nem jó, és amint a másik kudarca nekem jó, az hű jelzője annak, hogy bennem odabent, a belső hanggal baj van, az nem Isten uralta, hanem egy más hang lakik odabenn. Amikor felmerül az, hogy attól hogy a másiknak jó, attól nekem most egy kicsit rosszabb, akkor az ördög eltalálta valamelyik húromat a maga kísértésével és épp rajtam játszik, én vagyok a hangszere, és azt a hangot adom ki, amit ő akar.

Ráadásul Káin konfliktusa nem Ábellel volt. Istennel volt. Nem szociálisan hanem sprituálisan szenvedett igazságtalanságot. Istennel volt elintézetlen ügye, mégis ártatlanul áldozata lett Ábel.

Vajon hányan áldozatai annak, hogy egy szerettük, a főnökük, vagy bárki körülöttük nem békélt meg az Istennel, és elintézetlen ügye van vele? Bizony az ember nem csak fizikai, meg szellemi, meg pszichológiai módon lelki, hanem spirituális is, azaz a lelkének az Istenkapcsolata szempontjából is lehetnek tünetei, bajai, vagy épp összhangja. És ha spirituálisan borul, vagy nem vesz tudomást az életének erről az oldaláról a spirituális szükségleteiről, akkor azt a környezete szenvedi meg.

Tekints fel! Szemeimet a hegyekre emelem, honnan jön az én segítségem? Az Úrtól van! Ő adhat áldást is, ő adhat elégtételt is, ő adhat választ is. Őt keresd!

Ne hagyd, hogy a bűn fejlődéstörténete veled is bővüljön és általad is szedje az áldozatait, amikor annyi lenne a megoldás, hogy felemeled a fejed.

Emeld fel a fejed, amikor kudarc ér. Emeld fel a fejed válaszért, vagy épp jogorvoslatért. Emeld fel a fejed párbeszédre! Emeld fel a fejed, mert onnan jön segítséged!

Imádság:

Istenünk sok az igazi és a művi ellenállás, és megosztottság közöttünk. Van nemek harca, társadalmi rétegek, világnézetek harca… pedig mi lenne ha nemek békéje, társadalmi rétegek békéje és világnézetek békéje lenne. Milyen csodás világ lenne, ha egymás kiegészítésének tudnánk örülni: férj a feleségének és fordítva, gyermek a szülőnek és fordítva, földműves az állattartónak és fordítva. Segíts urunk a megosztottságainkat kritikusabban látni, tudva azt hogy te nem ellenállásra teremtettél bennünket.

És adj türelmet eltűrnünk a titkaidat. Hogy mikor miért nem adsz vagy áldasz, vagy teszed azt amiért imádkozunk hozzád. Adj mély belenyugvó bizalmat abban hogy megvan az a mennyei cél, vagy ok vagy szándék, amiben ez is értelmet nyer.

És kérünk hogy a másik sikere, öröme, áldása a miénk is legyen. Ehhez pedig nem neki kell változnia, hanem nekünk. Mégpedig abban, hogy ne a kísértő hangja uralkodjon el bennünk, hanem a tiéd. A te gondolataid formálják át a miénket, hogy szólni se tudjunk mást, és tenni se tudjunk mást, mint amit te adsz és akarsz.

Kérünk Urunk, mentsd meg a hibáinktól az ártatlanokat. Krisztus azért halt meg, hogy ne kelljen a bűn következményeit elszenvednünk, hát kérünk, hogy a mi Ábeljeink se szenvedjenek miattunk. Különösen könyörgünk a szeretteinkért, hogy az ő kedvükért formálj bennünket, hiszen ők esnek a rosszkedvünknek, a kudarcainknak, a neheztelésünknek, a haragunknak a legtöbbször áldozatául.

Istenünk imádkozunk e világért, hogy minél többen döbbenjenek rá: nem csak fizikai, szellemi és lelki lények, hanem tőled való, és ezért veled kapcsolatot áhító lények. Nélküled az ember nem lehet egészséges, nem lehet kerek egész. Kérünk segíts az embereknek meglátni ezt, és kérünk segíts közöttünk jó mintadarabnak lenni, felemelt fővel járni. Ámen!