Szegény katolikus testvéreinket szokták vegzálni vele, hogy azért nem vetnek véget a cölibátusnak, mert mire valaki az egyházban döntéshozó pozícióba érne, addigra kornál fogva már nem fontos számára a téma. Ez persze csak vicc, de megfogalmaz egy keserű igazságot, amire magam is lyukadtam akkor, amikor elkezdtem a parancsolat témájában olvasni. Mert azt találtam, hogy minden szentnek maga felé húz a keze.

Azaz általában az írásmagyarázók a maguk felé voltak engedékenyebbek és azok felé a bűnök felé voltak irtó kikelve, amelyekben nem érintettek. Egyedülálló férfi teológus professzor például meglepő hevességgel áll ellene a mesterséges megtermékenyítés gondolatának, ámde szinte mosolygós félre nézős engedékenységgel beszél a férfi önkielégítésről. Azt kell mondjam, hogy olyan írásmagyarázókban csalódtam a mostani parancsolat kapcsán, akiket egyébként nagyra tartok.
De nem volt ez másként Jézus idején sem, sokan tartottak fenn maguknak kiskapukat. A rabbik azt tanították, hogy a zsidó férfiak számára a város határán kívül nem zsidó nővel szeretkezni, az nem vétek. A férfiak sokkal könnyebben, szinte indokolás nélkül is elválthattak, a nők számára ez csak nagyon súlyos esetekkor működött. De ezzel nem a férfiakra akarom a vizes lepedőt ráhúzni, valószínű, hogyha a kor kultúráját nők alakítják és nem a férfiak a törvényhozók, akkor is eltorzultak volna a szabályok úgy, hogy nekik kedvezzenek.  Szóval minden kor minden embere próbálta valahogy kisebbíteni, elmaszatolni, kozmetikázni az ezzel kapcsolatos kilengéseit. De azt hiszem elég jó alapot szolgáltat ez arra, hogy levonjuk a következtetést arra nézve, hogy mi hogyan forduljunk az ige és önmagunk felé akkor, amikor a ne paráználkodj parancsolatáról beszélünk: a legnagyobb alázattal.  Nem a másik portáján söpörve, hanem a magunkén ismerni fel a söpörni valót. Nem kisebbítgetve azt a részét a dolgoknak amelyek engem érintenének és felnagyítva a többi területet.

A legnagyobb alázattal azért is, mert mind házasság törők vagyunk. Mind. Elmondom miért.  Gyökössy Endrének van négy pontja hogy mi minden házasság törés. Azt mondja ne törj ki a házasságból, ne törj be házasságba, ne tördelj le a házasságból és ne törj le a házasságban. Bizony nem csak az bűn ha magam elválok, vagy félrelépek, de már az is ha nem teszek meg mindent annak érdekében hogy a kettőnk kapcsolata jól táplált, egészséges legyen, vagy én szellemileg, lelkileg egészséges legyek hogy meg tudjam adni a társamnak azt amire szüksége van.

De még ha úgy is éreznénk, hogy Gyökössy Endre mércéjén még csak-csak megállhatunk – például azért, mert esetleg nem vagyunk házasok, hát egész biztos, hogy Jézus mércéjén akkor sem állhatunk meg. Jézus azt mondja, hogy aki kívánsággal tekint egy másikra már házasságtörést követett el az ő szívében. Melyik felnőtt áll meg ezen a mércén főleg ebben a túl szexualizált világban, amikor már azt is tudjuk, hogy terméket eladni is kiskutyával, kisgyermekkel, vagy meztelen nővel lehet.  Amikor mesterségesen is gerjesztik a vágyainkat. Alázattal nézzünk szembe azzal, hogy mind igenis házasságtörők vagyunk.

Paráznaság, pedig mindaz, ami házasságellenes. Mindaz, ami gyengíti életünk második legfontosabb szövetségét. Az első Istennel van a második azzal, akit párunknak választunk. Gyengíti nem csak a válás, a harag, az erőszak, de már csak az is, ha büszkeségemben úgy döntök, ma nem bocsátok meg. Vagy látom, hogy a másik valamivel küzd, de nem állok mellé, csak kívülről figyelem a vívódását. Vagy hagyok elhatalmasodni magamon egy kísértést, mert olyan jól esik, mert úgy megdobogtatja a szívem, mikor arról a harmadikról álmodozom. Olvastam világi véleményt is, miszerint a pornográfia irodalma és filmalkotásai azok ártalmatlanok. Nem így vélekednek Amerikában, ahol már tanulmányok mutatják ki, mekkora baj van, mert a lányok és fiúk máson és máson tanulják a kapcsolati mintákat. A kamasz lányok a szintén nagyon torz romantikus filmeken, a fiúk a pornográf ipar termékein és persze, amikor próbálnának egymással kapcsolatra lépni, akkor ezek a különbségek égbekiáltó módon előjönnek. Sokat vitatkoztak rajta, hogy az házasság előtti együttélés az segíti-e a jövőben a kapcsolat tartósságát, elmélyülését, vagy sem, ma már statisztikákból tudjuk, hogy minél több előző kapcsolata van valakinek annál nagyobb az esélye, hogy a házassága sem lesz tartós, és az együttélés sem bizonyult garanciának a boldog tartós párkapcsolatra. Tehát már a házasság előtti életben is követünk már el olyan dolgokat, amelyek ezt az Isten által szerzett szövetséget gyengítik.

Azért is kell nagyon alázatosnak lennünk akkor, amikor a paráználkodásról beszélünk, mert ezek a bűnök tudják a legnagyobb kárt tenni a családokban, a közösségekben és a társadalomra. Apák vagy anyák nélkül felnövő gyermekek, akik jó minta nélkül maguk sem tudják, hogy létesítsenek gyümölcsöző, értékes párkapcsolatokat. Vagy a bántalmazottak, akik sebeket hordoznak testükben és lelkükben. Gyermekek, akiket nem akartak, de megszülettek. Gyermekek, akiket nem akartak és ezért ideje korán meg is öltek.  Minden  bűn tud sebet okozni és fájni, de azt hiszem, hogy a házasságtörés témaköréhez kötődő esetek tudnak a legfájóbbak lenni, mintha egy jó recés tőrt meg is forgatnának az emberben.  Ugyanakkor sokszor ennek a bűnnek a fájóságát használják ki arra, hogy embereket lejárassanak, botrányt csapjanak valaki körül, hitelét rontsák.  Több embert is ismerek, akinek a karrierje, a paráznaság témájához kapcsolódó pletykákon, rágalmakon törött ketté. Nem szabad senki ellen fordítanunk az igaz, vagy kitalált házasságtöréseit.  Vonatkozik ide Jézus szava, aki azt mondta, amikor elé hoztak egy házasságtörésen ért nőt, hogy megkövezzék: Az vesse rá az első követ, aki nem vétkezett.  Megint ide térünk vissza: a tízparancsolat arra int, hogy a magam portáján seperjek alázattal.

Már most, ha muszáj vagyunk beismerni a bűnösségünket, valamit fontos elmondani a protestáns bűn felfogásról. A Bibliánk semmi alapot nem ad arra, hogy néhány bűnt apróbbnak, vagy bocsánatosnak minősítsünk, néhányat meg halálosnak bélyegezzünk. A Bibliánk csak bűnről tud, ami mind eltávolít bennünket az Istentől, és aminek mindegyiknek a következménye halál. Ilyen szempontból bármilyen szexuális visszaélés sem súlyosabb vétek, mint egy kegyes füllentés, ám egyszersmind pont olyan súlyos, mint egy gyilkosság. Ezt a kettőt együtt kell látnunk. Mert a világ sokszor csak azt hangsúlyozza, hogy hát ez olyan egyszerű könnyed dolog, mint a füllentés, ugyan már, nehogy már kétezer éves elvekre hallgass, hiszen akkor nem harmincévesen házasodtak, hanem tizenkettő… persze hogy nem éltek házasság előtti szexuális életet. Sok határozott egyházi hang pedig csak azt hangsúlyozza, hogy mennyire hihetetlenül súlyos vétek. De ez a kettő együtt és egy időben igaz, és egyiket se játsszuk ki a másik ellen. Ugyanolyan súlyos, mint a gyilkosság, ugyanolyan kevéssé súlyos, mint a füllentés, mert mindnek ugyanaz az ára. A bűn zsoldja a halál olvassuk a római levélben (6,3). Bizonyos szempontból mindegy hogy valaki milyen mély vízben fullad meg, derékig érőben, vagy kétméteresben, mert a lényegen, a fulladáson nem változtat.

Mint ahogy az is igaz, hogy ahogy a füllentésre, és az embergyilkosságra, úgy erre is van bocsánat és nem csak bocsánat, de gyógyulás is – az Istennél. Fontos bűnbánatot tartanunk a bűneink fölött. És nagyon fontos, hogy Kérjük Istent, hogy ő gyógyítsa be azokat az emberileg gyógyíthatatlan sebeket, amelyeket magunk körül ejtettünk, vagy amit bennünk ejtettek. Egyházként nekünk az evangélium hirdetése a feladatunk és nem a törvénykezés. Az evangélium pedig az, hogy ezek a terhek és sebek is letehetőek Isten elé, és nála ezekre is van gyógyír. Nem kell ezeknek a fájdalmát és sérelmét hurcolni. Nem kell, hogy még a gyermekeid is megszenvedjék a rossz döntéseket. Mert Istennek hatalma van a gyógyításra.

Mivel Jézus maga is azt mondja, hogy menj el és többé ne vétkezzél, mi is mondjuk ki, hogy mármost ennek fejében hogyan tovább? Fogalmazzuk magunknak át a parancsolatot: légy hűséges!

És ezt nem az életünk legfontosabb e földi kapcsolatán kell elkezdeni, hanem már sokkal korábban, kicsiben: a barátokon, a munkahelyem felé való lojalitásomban, abban hogy nem mondok rosszat mindazokra, akik engem segítettek, hogy becsületbeli ügyemnek érzem megvédeni azokat az értékeket, amelyeket rám hagytak. Hogy ragaszkodom ahhoz, amit jónak tapasztaltam meg, és akit jónak tapasztaltam meg. Hűség az Isten felé, aki engem napról napra, lélegzetvételről lélegzetvételre éltet. A hűség már itt elkezdődik. A hűség az hogy tudom, amit teszek hatással van a másikra, és akarom hogy jó hatással legyen, ne pedig kárt és fájdalmat okozzon. És ennek a tanítását már a gyermekeinknek is elkezdhetjük. Ha valaki a házasságáig nem tanult meg hűnek lenni, az kicsi eséllyel fog a házasságában.

Tanuljunk hűséget kis lépésekben Istentől, abban, ahogy ő kitartott az ember mellett. Kívánom, hogy az Ő segítségével felelősen és építően tudjunk együtt élni nem csak a párunkkal, de a tágabb környezetünkkel is. És végképp pedig azt hogy Isten mutassa meg számunkra az utakat, amelyeken kiteljesedhet, megerősödhet, tartalmassá lehet a kettő közössége. Keressük nála a bocsánatunkat, a gyógyítást, de keressük nála a hogyan tovább-ot is!  Ámen!