lek: Hós 2, 16-25  text: 2 Kir 4, 1-7

Kivételes egy nő. Nem csak megajándékozott egy csodával, nem is csak tanuja egy csodának, de még átélője is, mert a saját keze által történik. A saját kezei közöt történik. Pedig ő nem is híres próféta, nem Mózes, nem Illés… csak egy özvegy asszony.

 Milyen bizonyosság lehetett számára és a két fia számára mindaz, ami ott a zárt ajtók mögött történt… Milyen büszkeséggel fizethette ki a hitelezőt, milyen büszkeséggel beszélhetett a szomszédsággal, hogy legyenek kis türelemmel az edény dolgában, előbb el kell belőle adni az olajat. Hogy elkerekedhettek a szemek, amikor elmesélte ezt az egészet.

Azt hiszem, hogy hasonló élményre mindannyian vágyunk: arra, hogy Istenről ne csak tudjunk, hogy a tetteit ne csak másokon figyelhessük, mint pálya széléről a meccset, hanem átéljük. Hogy közös élményünk legyen Vele. Hogy megéljük azt hogy a kezünk által tesz valamit a keze. Hogy átéljünk olyan csodát a saját tagjainkkal, ujjbegyeinkkel, karizmunkkal, mint amilyet Jézus is tett, amikor megetette a tömeget. Milyen izgalmas lehet úgy emelni a korsót, hogy nem könnyebbedik a súlya. Úgy figyelni a fényt a csorgó olajon, hogy kitart, és nem apad el. És cserélni kell az edényt, és cserélni kell az edényt és újra cserélni kell az edényt.  Mert túlcsordul az ami még az előbb alig volt.

Isten élménye van.  Neki és fiainak soha többé nem lesz kérdés Isten jószándéka. Nem lesz kétségük, vagy kérdésük. Mind erre vágyunk. Mutatja a világunk élmény központúságát, hogy a gyerekeink már az élménypedagógia eszköztárával tanulnak, minél több érzékükkel látják be az elvont tananyagokat, mert rájött az emberiség, hogy így biztosabban tanul.Jobbn raktároz az emlékezet. Jóléti társadalmunkban halmozódnak a holmik, ezért ünnepekre már leginkább tárgyak helyett élményeket ajándékozunk: színházjegyet, kalandpark belépőt, fesztivál bérletet, szabaduló szobás játékot. Átélni vágyunk. Nem elég tudnunk. Benne akarunk állni az esemény közepében. Ennek az asszonynak megadatik, az, amire mi is vágyunk.

De nézzük meg, milyen út vezet idáig. Mert ez eddig olyan, mintha egy egész színházi darabnak csak a fináléjára tekintettünk volna. A fináléra, amiben minden addigi színész, minden addigi dallam, minden ami elmúlt, vagy csak egy epizód volt, az mind előjön és elnyeri az értelmét. De minden egyes szín, dialóg és zenei tétel fontos abban, ahogy idáig jutunk. Biztos más jeleneteket is ki lehetne merevíteni, de most öt apró lépésben nézzük végig az idáig vezető utat. 

1. lépés: szilárd pontnak tartani Istent

Adott itt egy asszony, aki egyik nap még egész normális, békés életet él, majd meghal a férje, megözvegyül, és a férje hitelezője megjelenik, hogy akkor jött a két fiukért. Ha nem lenne elég az egyik veszteség, ha nem lenne elég csapás, akkor most itt a következő fenyegetés: még a fiait is elveszti, ha nem történik valami. És amikor ez az egész történik vele, akkor bár az egész megszokott világa kifordul a sarkából, az Istenben mégsem bizonytalanodik el. Bár megrendül minden, Istenben ő mégsem rendül meg.

Sokszor úgy tapasztalom, a legkisebb bajunk esetén is az első, ami megrendül, az a hitünk. Ma Isten az első, akiben megrendülünk, az első akit megkérdőjelezünk ha valami nem a terveink szerint alakul, még a tervek, vagy önmagunk előtt Őt kérdőjelezzük meg. Ennek az asszonynak az élete esik szét, mégis az egyetlen biztos pont amikor minden borul, az Isten. Micsoda külömbség ez. Milyen más lélekkel lehet így énekelni egy erős vár az én Istenemet...

2. lépés: elfogadni egy elöljárót – önátadásra, vezetettségre való képesség

Aztán, amikor előáll ez a helyzet, akkor a prófétához fordul. Ahhoz megy, akiről tudja hogy nála, közelebbi kapcsolatban van az Istennel. Katolikus testvéreknél nem lehet szolgálónak lenni anélkül, hogy valakinek ne lenne egy lelki Atyja, egy mentora, valaki, aki előtte jár a hitben, akitől elfogadja az ember, a hitbéli útmutatást, akár feddést vagy számonkérést. Aki szavait nem rázza le magáról, hogy "nem működik ez énnekem", vagy "áhh ez olyan fura lelki ember, tiszta hóbortos", hanem elfogadja. Micsoda alázat kell ehhez hogy valakit magam előtt járónak elfogadjak. Szídjuk sokszor a gyermekeket, hogy a tanár számukra már nem tekintély, nem néznek fel rá, de mi mikor mutattunk ebben példát, mikor tudtuk kitárni a szívünk-lelkünk valaki formáló erejének, érveinek, meglátásának? Mi kitől fogadunk el tanácsot, útmutatást, intést, amit felül ne bírálnánk? 

Kihez tudsz fordulni, amikor tudod, hogy a te látásodat talán elhomályosítja a gyász, a harag, vagy valami más? Kit tudsz kérni hogy imádkozzon érted, vagy veled, amikor te épp nem tudsz?

3. lépés: nem tartani több vasat a tűzben

A próféta ugyanis hátsószándékkal kérdezi ezt a dolgot, hogy mi is rejlik otthon. Mert ebben az időben a legnagyobb gondja a népnek az, hogy bár Istentől kapja az áldást, esőt, a prófétákat, de mégis két kapura játszik: a kánaániaktól eltanulta, hogy otthon kis házibálványokat tartson. Erre kíváncsi a próféta, hogy van-e otthon vészisten, van-e másik biztonsági láb, tart-e több vasat a tűzben a hozzá forduló? Kíváncsi a próféta arra, hogy az asszony mennyire volt valóban részestárs a férje hitében, vagy azért ő is a divattal együtt sántikált mindkét felé, nehogy ciki legyen, vagy lemaradjon a legújabb trendekről. Kiderül hogy a nő valóban egyetlen helyre tette a bizalmát, nem hazárdírozott, képes volt ellenállni a kor nyomásának is. Biztos hogy ma a rengeteg választási lehetőségünk árukat, iskolákat és hiteket is tekintve előny?

4. lépés: lekövetni a kottát

Aztán lépésről lépésre betartja a receptet. Amit a próféta mondott. Nem bírálta fölül, nem mondta azt hogy jaj hát biztosan nem olyan komoly volt az hogy minden szomszédtól, meg hogy sokat… vagy nem ment el még két utcával odább is… Van még nekünk ennyi alázatunk, hogy bármit is betartsunk? Autóvezetők, egy nap, légyszives legyetek figyelemmel és számoljátok végig, hány szabálysértéssel közelekdtek. Vagy ki-ki tegye a szívére a kezét: hány esetben bírált már felül orvosi javaslatot? Vagy hány esetben bíráltuk felül a használati utasítást? Nem is olyan egyszerű még az olyan kottákat, recepteket sem lekövetni, amiről tudjuk hogy értünk vannak. Hát még egy ilyen kísértetieset... Nagy alázat, nagy lelkigyakorlat nekünk mindent jobban tudó mai embernek valamit úgy ahogy van megtenni. Úgy ahogy azt kell. Ahogy azt leírták. Lépésről lépésre.

5. lépés: nyilvánosan felvállalni

Amit a próféta kér a nőtől, az bevonja a nyilvánosságot. Mert hogy minden szomszédhoz be kell kopogtatni, kérni edényt. Biztos, hogy többen megkérdezik tőle, mégis minek. Ki kell állnia azzal a reménnyel, hogy az Isten nem tudja mit de tenni fog és ehhez kell a korsó. Fel kell vállalni egy olyan szomszédság előtt, aki valószínűleg tart otthon bálványokat. aki nem, az meg azokban is kételkedik, szóval pláne azt hiszi hogy szegény nő beleőrülhetett a nehéz helyzetébe. Fel kellett vállalni, akárki akármit is szól.

Ez az öt lépés mind arról beszél, hogy ez a nő tudta hova horgonyozott. Hogy hűséggel elköteleződött. sokféleképpen, sokféle lépéssel megerősítve ezt. Olyan, mint aki hűséges a hitveséhez. És adhatnám ezt mintegy receptnek ma, hogy na ma ezeket helyezi a szívünkre az ige. De inkább a sorrendiségről beszélnék: szeretném ha ez lenne inkább az üzenetünk. Mi előbb várunk élményt, és majd talán annak a fejében esetleg ha minden úgy alakul elköteleződünk. Ha elég lesz az élmény, az érzelmi töltet, a tapasztalat, ha kitart az ereje, ha eléggé lázba hoz, ha működik a kémia…. Ha! Talán...

Minden legénybúcsú, leánybúcsú pólófelirat meg népi bölcsesség témája is ez, na eddig tartott a kaland, az érzés, az élmény, most elköteleződtök és mindennek vége, game over, jönnek a szürke, unalmas nyúzott hétköznapok… Mintha az átélésnak a tapasztalatnak és kb minden jónak a végét jelentené az elköteleződés. A filmek is csak eddig tartanak. 

Mi van ha ez nem így van? Mi van, ha pont az ilyen sokpontos elköteleződésben jöhet meg csak igazán az élmény? Mert itt ilyesmit tár elénk a szentírás. Ezaz asszony ezer lépéssel, minden gondolatával, szavával, otthonával, gyászával megerősíti az elköteleződését. És ebben a szövetségben sok próba és nehézségben való kitartás után megélhet valami kivételeset az Istenből. Az élmény azoké, akik mernek elköteleződni. Akik merik letenni a voksukat. Akik mernek lehorgonyozni.

Isten már kimondta a maga igenjét. Ő volt az aki előbb elkötelezte magát az ember felé. Ő nem borította még fel a történelmet azért mert csalódott bennünk. Ő nem tartott több vasat a tűzben. Ő rendelte alá magát azért hogy bennünket megmentsen, kitart a feladatban, ő vállalta a nyilvánosságot azzal, amikor belépett a történelembe. Milyen mély szavak ezek Hóseás könyvéből: Eljegyeztelek örökre.

Mondj Igent, horgonyozz le te is, és nézd meg, mit rejt neked a korsó mélye!

Mennyei Édesatyánk! Látod mennyi elvárásunk terhelnénk rád: hogy te ilyen, vagy olyan legyél, hogy velünk így, vagy úgy lépj kapcsolatba, hogy ekkor és ekkor feltétlenül szólj hozzánk. Elfelejtjük hogy ennek a szövetségnek mi vagyunk a gyengébbik fele, a kegyelt fele. Hogy aki joggal terhelne elvárás, hogy hogy kerüljön kapcsolatba Veled, vagy mivel tartozik neked, azok mi vagyunk. Bocsásd meg, hogy felborult az ahogyan Rád és magunkra tekintünk. Vizsgáztatunk mielőtt hűséget fogadnánk, ha fogadunk egyáltalán. Nem látjuk, hogy az egész természet, minden körülmény a te szerelmi vallomásod, égi szerenádod felénk. Szentlelkedhez könyörgünk: segíts bátrabbnak lenni feléd. Segíts nem megkérdőjelezni, amikor borul az élet. Segíts a hitünkben előttünk járókra felnézni, elfogadni a szavukat. Segíts alázattal követni pontról pontra amit elénk adsz, és felvállalni, elköteleződni melletted. Hogy veled szövetségben lehessünk ajándékaid átélői. Lehessünk áldottak jelenlétedtől. Urunk Rád vágyunk, csodáidra vágyunk szövetségedben lenni. Könyörgünk azokért, akik még nem tudtak elköteleződni feléd. Könyörgünk rokonainkért, barátainkért, akik talán már annyit sérültek az emberi kapcsolatokban - akár épp általáunk is -  hogy neked sem merik kitárni magukat, elvégre a szeretet kockázatos. Imádkozunk értük: melegítsd fel szívüket, és bennünket pedig tegyél jó prófétákká az életükben. Készíts bennünket a nagy fináléra!

Ámen!