Stop

Olyan nagyon hajlamosak vagyunk anélkül csinálni a dolgainkat, hogy végiggondolnánk
őket. Egyik percet a másik után, egyik napot a másik után, mindig csörög az óra és este mindig leragad a szemünk, és ebben a rendben –  ami néha biztonságot ad, néha kicsit viszont szűkös –  éljük az életünket. És vannak, akik csak akkor gondolkodnak el az egészen, amikor valami megállítja őket. Beszélgettem egy bácsival a kórházban a múlt héten, aki szintén csak csinált napot nap után, amikor is egyszer csak szorított a mellkasa, be kellett fektetni. És most gondolkodott el rajta, hogy valójában az ő családjában senki nem élt eddig mint ő. A kórteremben jutott eszébe.

Sokszor ahhoz, hogy rálássunk az életünk összefüggéseire, tanulságaira, vagy a miértekre, vagy hogy  miért adhatunk hálát, az kell, hogy valami kiverjen ezekből az egymás után következő napokból. Különösen igaz ez így az ünnepek előtt, amikor minden azt sulykolja belénk, hogy nem vagyunk elég jó anyukák, apukák, nagymamák, ha nem sütünk hatfélét, ha nem főzzük meg a legújabb dilit, és ha a gyermekünk nem azt kapja a fa alá, ami a legújabb reklámban volt a gyermek csatornán. Minden azt sugallja nekünk, hogy legyen bűntudatunk, ha nem rohangálunk iszonyatos tempóval az ünnepek előtti napokban.

Talán ez a feszültség is bennem volt, amikor besétáltam egy győri boltba egy házaspárnak ajándékot nézni, és megláttam egy csomó olyan fülbevalót, ami közlekedési táblákat ábrázolt. Már az ötlet is nagyon tetszett. Nézegettem is, hogy melyiket szerezzem be magamnak. A bicikli utasat? Á nem, nem vagyok én olyan nagy bringás. Az egyirányú utcát? Á, az sem annyira. A tanuló vezetőt? abban már láttam kis fantáziát, de amint észrevettem, hogy van egy stop tábla is, azon azonnal megragadtam és haza is hoztam magammal. Tegnap keresztfiam meg is kérdezte, hogy miért. Visszakérdeztem, hogy mert mit kell csinálni ha stop táblát látsz? Mondta, hogy lelassítani, megállni és szétnézni, elsőbbséget adni. Na mondom pont ezért, mert ez a  stop tábla egy szimbóluma lett annak, hogy hogyan is akarok én az ünnepbe érkezni. Lelassít, megáll, szétnéz, elsőbbséget ad.

Én azt hiszem, hogy Jézus Krisztus érkezését is egy hasonló szimbólum készítette elő, egy stop tábla, akit Keresztelő Jánosnak hívnak. Aki úgy megakasztja a dolgok addigi folyását, az addigi tempót és szétnézésre és elsőbbségadásra késztet. Aki előkészíti a lelkeket arra, hogy eljön az, akinek az elsőbbséget kell adni.

Megállít

Had bontsam ki. Keresztelő János már maga egy megakasztó figura. Kissé ijesztően néz ki, kint él a pusztában azon, amit éppen talál, meglehetősen radikálisan hirdeti az igét, nem ám csak olyan Oravecz Nórás, vagy Coelhos szép és kellemes dolgokat mond, de bizony sok kritikát is. Ordass Lajos írja egy helyen, hogy ő gyermekkorában bizony félt keresztelő Jánostól, ahogyan meséltek róla, meg ahogyan a gyermekbibliája ábrázolta. És tényleg, ami szokatlan, attól félünk, az megakaszt. Pont, mint a piros, látványos stoptábla. Azt az egyet mindenki tudja, hogy mit jelent. Meg is riadtak tőle a kora emberei is, és kimentek a pusztában megnézni, megvizsgálni, megérteni. Sokak számára ma legalább olyan ijesztő egy hívő keresztény meg a hite, mint keresztelő Jánost látta Ordass Lajos. Mert a kereszténység, az nem csak egy zen buddhista szép tanítás, ami vagy tetszik vagy nem, és csak tanít, passzívan, hanem ami tőlem is egy csomó mindent vár. A Krisztus követése az bizony sokak számára riasztó, mert tudható hogy nem mindig könnyű. Hogy az aktivitást, cselekedeteket is vár, hogy szánjak oda időt, néha pénzt is, hogy vegyek részt egy közösségben és velük együtt próbáljam megérteni mit akar velem Isten. Mennyivel egyszerűbb otthon szép idézeteket olvasni? Az hogy ennek ellenére még ma is vannak keresztények, ez bizony sokakat megállít és elgondolkodtat.

Szétnéz

És János annyit tudott elérni az embereknél, hogy szétnézzenek. Hogy felsimerjék egyáltalán hol tartanak az életükben, a hitükben. Hogy milyen torzulások vannak a kor társadalmában, hogy mik a jellemző bűnök, amiket mindenki elnéz elhallgat, eltűr, bűnök, amikhez már rég hozzá is szoktak. János mint egy vallató fény, oda is világít, ahova az nem esik jól, és döntésre, változásra hív, hogy szánják el magukat azok, akik ebből a szennyből menekülni szeretnének.  Ez a János keresztsége, a bűnbánatra, és a bűn levetésére való vágynak a felkeltése. A Jordánban való megmerülés jelképezi azt, ahogyan lemossák az emberek magukról azt, ami rossz volt. A bűneiket. De a hogyan továbbot, azt János keresztsége nem adja meg. Ő még csak a diagnózis, nem a kezelés.

Megadni az elsőbbséget

De János nem szűnik meg beszélni arról, hogy az igazi, aki a megbocsátást, a feloldozást, a megjavulást hozza, a Szentlélek keresztségét, az nem ő, hanem az aki utána jön. János várja Krisztust. Lénye minden apró zugával várja a szabadítót. Várja magáért, és várja a népért. Azokért, akik már szétnéztek, akik már felismerték, hogy talán nem arra tartanak, amerre jó, amerre kell, de még nem tudják, hogyan merre tovább.

Ez a munkamegosztás ma is: mi nem tudjuk embereknek megadni a hit ajándékát, az üdvösséget. De fel tudjuk kelteni benne a vágyat, hogy ismerkedjen meg azzal a Krisztussal, aki ezt elhozta nekünk a kezelést az orvosságot.

De csak aki megadja az elsőbbséget Krisztusnak és a nyomába ered értheti meg azt, hogy mégis miért csináljuk. Hogy ő tud különb emberré tenni. Hogy ő tud szeretettelibbé tenni.

És mi magunk is a magunk helyén ilyen stoptáblák tudunk lenni. Megakasztók. Akik az ünnepi kikészülés közben is tudunk békések lenni és akár előreengedni valakit a sorban, vagy kedvesen szólni hozzá. Akik lehet hogy nem hétfélét sütünk csak kettőt, de azért van közben még jó szavunk a szeretteinkhez. Akik még tudják, hogy az ünnepben Krisztusnak kell elsőbbséget adni, és nem a hagyományoknak, vagy a külcsínnek. Kívánom, hogy tudjunk ilyen stopp táblák lenni, Krisztusnak Jánoshoz hasonló küldöttei, akik tudjuk készíteni az ő útját a szívekbe. Stop. Lassíts, állj meg, nézz szét , és add meg az elsőbbséget Krisztusnak!