Szemerei hívők

Nem szolgaság, hanem gyermekség!

2016. május 17. - Bella Violetta

Lekció: Lukács 15,11-24 Textus: Róm 8,14-16

Pünkösd beszél arról, milyen embert akar az Isten. 3a6ade_1099e0b4a01d4baa9bee94f8708c1b92.jpg

Pünkösd elfeledett ünnep. Talán épp a titokzatossága a megmagyarázhatatlansága miatt. De ha az egyháztörténelemben nagy viták és harcok dúltak afelett, hogy az Istent és Jézust szabad-e ábrázolni, azzal nem sértjük-e, nem próbáljuk-e túl emberivé tenni… hát akkor ez szerintem többszörösen fennálló kísértés a Szentlélekkel kapcsolatban. Mert lehet róla valami nagyon misztikus, szinte ezoterikus ködből beszélni, hogy teljességgel megismerhetetlen, erő. Meg lehet túlracionalizálni is, amikor pontokba szedjük, leírjuk, elmagyarázzuk. Egyik sem egészen igaz. Az sem, hogy ne lehetne ismerni, mert a munkájából sokat látunk. De az sem igaz hogy teljesen leírható volna, mint egy növény a réten, mert annál viszont igenis titokzatosabb. Nem véletlenül a Szentírás olyan képeket használ a Szentlélek szimbolizálására, amelyek nincsenek az emberi kontroll alatt: víz, láng, szél.

Pál apostol igéje az, ami idén segítségül lehet mégis ha nem is megérteni, de megsejteni valamit a Szentlélek munkájából. Abból a hatalmas különbségből, ami a kitöltés előtti tizenegy tanítványt jellemzi, meg a kitöltetés utániakat. Kicsit vegyük vizsgálat alá azt a két szót, két képet, amelyet Pál a változás kifejezésére ad elénk. Szolga és gyermek.  

Az emlékezetemben megmaradt egy jelenet az Isaurából. Pedig akkor még igen fiatal voltam, de talán az első jelenetek között van, amikor az ura le akarja húzatni vele a csizmáját. Egy törékeny fiatal nővel, a bizonyára sáros, lópiszkos csizmát, egy felnőtt férfi, aki minden bizonnyal maga is meg tudná ezt tenni. Egy szolga nem teheti meg hogy nem ért egyet, hogy kikéri magának, hogy tud jobbat. A szolgának meg kell alázkodnia. El kell fogadnia az alá-fölé rendelt viszonyt akkor is, ha az a másik méltatlan rá.

rabszolga_300px-024debret.jpg

A szolga ebben a korban még nem az alkalmazottat jelöli nem cseléd, hanem a tulajdonnak tekintett rabszolgát, akinek valójában joga nemigen volt, csak kötelessége, és nem volt szabadsága. Értékhez nemigen nyúlhat. Az sem biztosm hogy tisztázták vele, hogy milyen büntetés éri, ha ezt vagy azt nem teljesíti, vagy szabályt szeg. Viszont semmi előre mutatót nem tudtak neki mondani. Csináld jól, mert akkor jobb szolga leszel? Nincs hova kapkodni vagy törekedni. Nincs miért jól csinálni. Csak rosszul nem akarom, nehogy büntessenek, nehogy kikapjak, de próbálok azért megmaradni a megfelelés peremén, mert minek is teljesítenék túl. Nincs belső motivációja, csak külső van. Csinálom, mert ha nem, kikapok. Ez a törvény. A szolga és ura között mindig A szolgát el lehet csapni a háztól, eladni, nem számít az ő maga akarata.india-child-labour.jpg

Nehéz ebbe a helyzetbe beleérezni magunkat, mert mindegyikünk szabad, ember. De néhányan azért a főnökükkel kapcsolatban talán megélnek hasonlót. Vagy van az emlékeik között egy-egy hangulatember tanárral kapcsolatban. Amikor talán úgy éreztük, hogy noha esetleg a kezünkön nincs lánc és a lábunkon béklyó, de mégis az a másik olyan helyzetekbe kényszerít, ami számomra kényszerpálya, ami nem jó nekem, amiben nincs benne a jó lehetősége. Ilyen beszűkült állapot amikor szorít a hitel, vagy éppen terhel a gyász, de időnként még jó dolgok is válhatnak rajtunk terhelővé, beszűkítővé. Van aki számára a családja, a házassága, vagy a betegség, az idős kor válik ilyen rabszolgatartóvá, és hajlamosak vagyunk ezt kivetíteni Istenre. Azt gondolni, hogy ő nem hagy szabadságot, jobb esélyt, jövőt. Hogy velünk csak mint sakkfigurákkal játszik.

rabszolga11.jpg

A gyermek kezére gyűrűt húznak. Értékeket bíznak rá, szimbolikusat is, meg kézzelfoghatót is. Még a tékozlóéra is. Ajándékokkal halmozzák el, kedveskednek neki, megünnepelik. Megünneplik születésekor, keresztelőkor, aztán évente a születése napján, néha csak úgy, is, meg még gyereknapon is…Ha vannak kötelezettségei azok nem azért vannak, mert különben büntetés éri, hanem azért, mert úgy érzi hogy belső kötelessége például gondoskodni az idősebbekről, vagy épp a gyermekekről, vagy minden tőle telhetőt elkövessen a tanulásában azért, hogy eleihez hasonló színvonalon és értékek mentén éljen. A fiú bátran kérhet, sőt, néha még egy-egy udvariatlanságot is elnéznek neki.rh-family-holding-toddler-in-air.jpg

A fiú előtt van jövő és van hova tovább, például az örökség. Hogy ő fogja továbbvinni egyszer a nevet, a vagyont, azt, amit most az atya. Belső motivációja van: a szeretet. A megbecsülés és a megbecsültség. A szeretet kapcsolat. Hogy nem azért mosogatok el otthon, mert ezzel el akarok érni valamit, vagy épp elkerülni valamit, hanem, mert tudom, hogy annak a másiknak jól esik, ha úgy jön haza, hogy ez már nem nyomja a vállát. Ez belülről fakad. De neki nem kell kiérdemelnie a szeretetet. Hanem  szeretik őt csak úgy magáért, a lényéért, akkor is, amikor ezért cserébe még csak lebüfizni tud mást nem, vagy akkor is ha esetleg sérült és munkaképtelen, vagy csak olyan fura, mint egyénenként mi mind vagyunk. És az Atya, azért még így is vezeti, terelgeti, megtalálja a neki fontos funkciót, akkor is ha ő akár passzív marad. És ha az az atya tényleg szereti a gyermekét, akkor nem akar belőle olyat kierőszakolni, amire nem lesz jó, amire nem való, amihez lövése sincs, hanem azt akarja kibontakoztatni, amihez tálentuma is van. És ügyesen vezeti. Segít abban, amihez még nem elég érett.

father-son.jpg

Az elmúlt időszakban volt egy lelkigyakorlat keretében volt lehetőségem végiggondolni a saját utamat Istennel. Az volt a feladat, hogy kétféle színű poszt-itre, ilyen ragacsos cetlire írjuk fel azokat a dolgokat az életünkben, amik közelebb vittek Istenhez és a másik színnel azt , amelyek távolabb vittek tőle. És olyan jó volt rácsodálkozni arra, hogy mennyi cetli volt, milyen sűrű volt a közös életünk Istennel. És arra is rájöttem menet közben, hogy mennyire bölcs volt a vezetésemmel kapcsolatban. Mert mindig csak egy lépést mutatott. Először azt hogy ott kell lennem a teológián. De akkor még úgy gondoltam, hogy á, én lelkész nem tudnék lenni, valamiért itt akar látni, de majd biztos innen nyit valami másik utat – lelkigondozó leszek? Egyházi sajtós? Valami szervezeti ember? De biztos nem gyülekezeti lelkész. Meg gondoltam pár évre rá, hogy oké, talán-talán fogok tudni lelkészkedni is esetleg valahol félállásban, de csak itt a fővárosban, vidéken nem tudnék. Meg azt is gondoltam, hogy én sose fogok tudni temetni, azt majd mindig átlőcsölöm másra. Meg azt is gondoltam, mi több, egyszer hangzatos, gúnyos cikket is írtam belőle, hogy soha, de soha nem fogok lelkészhez hozzá menni. Szóval Isten bölcsessége volt, hogy 18 éves koromban nem festette le nekem az egészet: vidéki lelkész leszel, ráadásul lelkészfeleség és temetni is fogsz. Ha ekkora darabot rám bíz, bizonnyal megfutamodom. De ő ki tudta mérni, hogy mindent csak a maga idejében, és neki hála, úgy érzem, jó helyen vagyok, és örülök annak, hogy így vezetett. Ilyen a jó szülő is. Tudja, hogyan mérje ki, mikor mondja, meddig engedje. Tekintettel van rá. Figyelembe veszi az érdekeit, az érzéseit. Ez nem a rabszolgatartó. Ez az Atya!

Isten az övéit nem szolgának akarja. Hanem gyermekének. Olyanokat, akik nem félnek tőle, hanem szeretik és ragaszkodnak. Akiknek nem a büntetéstől való félelem adja a feladatot, hanem a saját belső indíttatásuk kedvesnek lenni. Akiknek nem csupán annyi a reménye, hogy korán kihalnak a szolgálatból, hanem az, hogy Uruk ünnepében részt vehetnek és tőle örökölhetnek.  Micsoda különbség ez!

Enélkül a Szentlélek által bennünk elvégzett plusz nélkül az
egyházunknak lehetne nagyondebt-free.jpg jó intézménye.
Hideg rideg rendszere az adminisztrációnak, a segélyezésnek, egy erkölcsi tanításnak. Csak éppen nem lennének megtérések, nem volnának Istenélmények, nem volna élő és egymást szerető közösség, önkéntesség, adakozás, figyelmesség, érdeklődés, spiritualitás. És pont Szentlélekért kell könyörögni akkor, amikor úgy érezzük, pont ezek fogyatkoznak az egyházunkból.

A Szentlélek által nyerhetünk békességet és biztonságérzést abban hogy Isten gyermekei vagyunk, mint gyermekei örökösei is, azaz lehet üdvtudatunk, üdvbizonyosság. Nyugodtak lehetünk afelől, hogy Istennél lesz számunkra fenntartott hely. Nem kell küzdenünk érte, vagy teljesítenünk, vagy elkerülni valamilyen magatartásformát, csak megmaradni ebben a szeretetben, a Lélek adta belső motivációban, az Isten-gyermekségben. Hogy akármilyen nagyra növök, lehetek akármilyen idős és tapasztalt, Isten Atyám, bölcsebb és én gyermeke vagyok, és belé kapaszkodom és rá hallgatok és hagyatkozom, mert látom, hogy jobban tudja mi jó nekem, mint saját magam.

Isten gyermekségre hív, nem szolgaságra. Ezért nem béresének, szolgájának fogadja vissza a tékozlót, hanem gyermekének. Nem büntetéstől tartó életet akar, hanem belső szeretettől, hálától hajtottat. És ilyen egyházat, amiben együtt vallhatjuk magunkat örököstársnak Krisztussal.                  Ámen!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyorszemereireformatusok.blog.hu/api/trackback/id/tr628723974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása