2014. október 11.

Képzeljük el egy pillanatra, mennyire visszatetsző és méltatlan lett
volna, ha Izrael népe esetleg nem Istennek tulajdonítja a megszabadulását, hanem elkezdi mondogatni például azt, hogy na ez csak mázli volt, vagy hát igen, ilyen erős nép vagyunk, kiverekedtük magunkat Egyiptomból, vagy ha elkezd más isteneket emlegetni, és másnak tulajdonítani mindazt a csodát ami velük történt. 

Ezért amikor Isten megköti a szövetségét a néppel, a bemutatkozása utáni első parancsolat ez: ne legyenek idegen isteneid énelőttem. Sőt, jobb fordítás, és had használjam ezt: nem létezhet mellettem más istened. Mert nem csak Isten elé nem helyezhet semmit az ember, de mellé sem. Azaz semmibe nem vethet hasonló bizalmat, semmire nem alapozhatja hasonló mértékben az életét, mint erre a most megismert szabadító Istenre. Isten az emberrel exkluzív, azaz kizárólagos közösségre szeretne jutni. Amibe más nem fér bele. És nem azért mert ő olyan kicsinyes vagy féltékeny lenne. Isten nekünk szeretne adni valami jót, amit csak vele kapcsolatban lehet megélni, és ezt elrontjuk ha valami mást is hasonló szintre emelünk az életünkben. Mint ahogy a házasságot is csak két ember tudja jól megélni egymás között. Ha abba beférkőzik egy harmadik, akkor ott már a házasság nem lesz harmonikus. Kihatással lesz arra a kapcsolatra, akárhogy is próbálnák a résztvevők összetartani. Sőt, Ravasz László azt írja épp a házassági szövetséggel kapcsolatban, hogy az már olya mindegy, hogy kettő, vagy millió felesége van az embernek, mindenképpen többnejűségben él, akkor nincs szüksége hűnek lenni. A valódi különbség a sok és az egy között van.

De akkor hol a szabadságom? 
Na jó, mondhatja az ember, de ha nekem hűségesnek kell lenni egyvalakihez, hát az már nem szabadság! Én szabad akarok lenni, most jöttem az egyiptomi fogságból!Ráasdásul Isten szabadított ki. Most mégsem akarja hogy igazán szabad legyek?  Pál apostol írja egy helyen, hogy „jobb házasságban élni, mint égni”(1Kor 7,9). Jobb odaadni magam egynek, mint a soknak a bűvkörében és csábításában élni. Manapság hibásan azt értjük szabadságon, amikor minden bennem felmerülő vágyat abban a pillanatban kielégíthetek. Pedig hányan lettek csak az alkoholnak rabjává, akik azt gondolták szabadok arra, hogy igyanak, amikor akarnak. Nagyobb szabadságban vagyok akkor, ha egy valakivel fenntartom a hűségemet, mintha minden vágyamnak kiszolgáltatom magamat. Nagyobb szabadság, ha az ember odaáll egy szövetségbe és úgy tartja meg a maga emberségét hogy egyetlen emberért (a házasságban) vagy Istenért (a szövetségben) bekorlátozza magát.  Jobb szövetségben élni, mint égni, mint hányódni, mint kiszolgáltatva lenni. Így sokkal teljesebb életet élhet, mintha odaáldozza magát a mindenféle élvezeteknek, amiknek könnyű a rabjává lenni és eldarabolják az embert. A loyalitás még soha nem okozta egy ember lezüllését, családok szétesését, tragédiákat, a csapodárság viszont igen. Isten megtartani szeretne bennünket ebben a hűségben, megtartani bennünket a hűséggel. Ráadásul ha már a szabadság kérdését vizsgáljuk, ebben a szerződésben nem Isten adja-e fel jobban a maga végtelen szabadságát, amikor védelmét ajánlja fel egy kicsi és védtelen népnek? Nem az anya vállal-e többet, amikor gyermeket szül vagy örökbefogad, mint a gyermek? Vállalja az Isten, hogy kapcsolatra lép, hogy partneri viszonyra lép az emberrel, hogy társává lesz. Ő az, aki részéről ez nagyobb lehajlás, nagyobb kompromisszum, nagyobb áldozat.( És még milyen nagy áldozat lesz az Újszövetség, Krisztus áldozata…)

Luther Márton azt írja, hogy ez a parancsolat egy kapu. Aki ezzel nem akar azonosulni, aki nem akar Istennel hűséges és kizárólagos szövetségben lenni, annak nincs értelme továbbolvasnia. Annak nincs értelme a többi ponttal foglalkoznia. A szövetség és annak többi pontja azokat akarja megvédeni és eligazítani az életben, akik szeretnének a részesei lenni ennek a szövetségnek. Mert látták az Úr hatalmát és szabadítását. Múlt vasárnap beszéltünk róla, hogy Isten formára ugyanolyan szövetséget ajánl fel itt Izrael népének, mint amit a kor nagyhatalmai használtak békekötések alkalmával például. Így fogadja a védelmébe ezt a népet, mintegy örökbe fogadja őket, hogy ne legyenek gazdátlanok. Mit gondolnánk egy olyan kis országról, aminek ugyan felajánlja egy vele barát és rajta sokat segítő nagyhatalom a szövetségét, mégis mellette távoli erőtlen és rajta mit sem segítő országocskákkal próbálna meg szövetkezni? Ugye politikailag is logikátlan lépés.

MELLETTEM

Először is beszéljünk egy kicsit erről a „mellettem”-ről.

Amikor nyelvvizsgázni jártam, akkor láttam magam körül egy-két olyan embert, aki hozta magával a kabaláit. És nem is érdekelt volna, de épp a mellettem ülő ilyen kabalával érkező lánynak ott lógott a nyakában egy kereszt is. Vizsga után megkérdeztem tőle, hogy a tényleg katolikus-e. Mondja az. Kérdem jár-e templomba. Mondja igen, hívő vallásgyakorló. Kérdem tőle, akkor minek a lóhere, meg a plüss, meg a nyúlláb. Mondja, hogy hát sose lehet tudni, ártani nem árt.

Na ez a felfogás jellemzi nagyon sajnos a mai embert. Hogy Istennek még egy kicsit be akarunk segíteni. Bízunk benne, de azért még kell a rásegítés: mondjuk reggel még elolvassuk az ige mellé a horoszkópot is, vagy hordunk valami asztrikus jegyet magunkon, esetleg jósoltatunk nagy néha, vagy a feng shui alapján rendezzük be a házunkat. Kapaszkodunk mi Istenbe is, de azért még egy csomó másba is. Biztos ami biztos. És nem vesszük észre, hogy ez mennyire lebecsülése annak az Istennek, aki bennünket megszabadított.

Az hogy nem létezhet mellett más Isten az nem csak azt jelenti hogy másféle vallásoknak vagy babonáknak nem szavazhatok hitelt az életemben. De azt is hogy magam sem tehetem magamat, vagy életem részeit mellé. Úgy értem, nem mondhatom azt, hogy Isten és az én erőm éltet. Vagy Isten és az én egészségem. Vagy Isten és az én családom. Egyrészt mert mégis ezek honnan vannak? Ezek is Istentől. Másrészt lehet erőm és munkabírásom, aztán holnap esetleg ér egy olyan sérülés, amitől életem további részére munkaképtelenné válok. Mi lesz akkor? Megrogyhat az egészségem, az sem tart örökké. Vagy ha a családomra alapozom még az életem minden motivációját és célját: mihez kezdek, ha esetleg a családom szétszakad. Mert valakik összevesznek, vagy elválnak, vagy egyikük meghal. Ha ezekre, vagy ezekre is alapozom az életemet, akkor végzetesen megrendül, ha ezek összeroskadnak. De ha az Istennel való szövetségem az alap, azt „sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől” (Róm8,39), amit előbb az Ó, majd Újszövetségében felmutatott.

 A zsidó nép későbbi élete során hol betöltötte ezt a hűséget, hol nem. Például tudjuk azt, hogy azért nem fogadták el a Római császárt, mert ő Istennek tartotta magát. Ezért a templomba sem lehetett bevinni a római pénzt, amin a császár arca volt, pedig a római megszállás alatt az volt az utcai, közkézen forgó fizetőeszköz. Át kellett váltani másra mielőtt az ember bement volna vele Isten házába. Hogy ne legyen más istene a zsebében se. Vagy ott van Sidrák, Misák és Abednégó története, akik Nabukodonozor birodalmába hurcoltatnak, ott élnek, de nem hajlandók leborulni az ő szobra előtt, úgy ahogyan ő elrendelte. Akkor bevetik őket a tüzes kemencébe, de nem történik bajuk. Sőt a tűzben még egy alak látszik mellettük, akiről tudjuk hogy Krisztus volt az. Isten kiáll azok mellett, akik még ilyen próbákban is hűek maradnak hozzá. Voltak viszont megingásai is a népnek. Illés idején például a bálványimádat miatt jön szárazság és éhínség a népre, nekik kell Illésnek arról prédikálnia, hogy ne sántikáljanak két úton. Mert Az akkori király és felesége bizony idegen kultuszt Baál és Asera istenek kultuszát hozta az országba, mert éppen az volt a divat a környező országokban.
De mi a baj a más dolgokkal?

MÁS, vagy IDEGEN

Az a baj a többi bálvánnyal, istennel, vagy bármivel is, amit Isten mellé oda szeretnék helyezni az életemben, hogy más. Hogy idegen. Nem az fogadott engem örökbe. Nem az szabadított meg. Az nem tudja hogy én milyen vagyok és nem is kíváncsi rám. Csak a divat az, ami mindig mást, mindig egy kicsit idegent hoz, nem azt ami már megszokott, azt ami már bevált, hanem mindig újat. A mindenkori szellemi divattal kell szembemennünk akkor, amikor Istenhez szeretnénk hűek lenni. Mert ma is tudjuk, hogy a híres sztárok és színészek épp milyen vallásokat űznek. Madonna a kabbalában merült el, ami egy ókori zsidó misztikus irányzat. Tom Cruise a scientológia szektájával paktált le, egy fura pszichologizáló UFO vallással. Divatos valami ilyen újhoz, ismeretlenhez tartozni. Csak nem biztos, hogy beválik. Hullámok jönnek mennek, de ki lesz az, aki marad? Az aki már kezdettől hű volt.

Az ember sokszor még márkákhoz is hű akkor, hogyha beváltak neki. Meg hűséges a szakemberhez, ha talált olyat, aki bevált neki.

Képzeljük most el egy pillanatra Istent orvosnak. Volt egy halálos betegségünk, mondjuk mint a rák. Azt mondták rá, hogy gyógyíthatatlan.  És akkor jött egy orvos, aki meggyógyított belőle, de cserébe mindössze azt kéri, hogy mind az utókezelésben, mind bármi egyéb jövőbeli betegségünkkel hozzá forduljunk és ne menjünk kuruzslókhoz és vajákosokhoz, akik még mindig piócával és köpölyözéssel gyógyítanak. Hát nagy kérés ez?

Hűségesek vagyunk bevált receptekhez, márkákhoz, szakemberekhez, orvosokhoz. Hát hogy ne lennénk hűségesek valaki olyanhoz, aki megváltott a leghalálosabb betegségből, a bűnből és üdvözíteni akar. Mert semmi és senki más nem tud üdvözíteni: sem a családom, sem az egészségem, sem az erőm, sem a kabalám, sem a horoszkópom, egyedül az Isten, aki értünk adta Krisztust a kereszten.

Ezért méltó és érdemli, hogy egyedüli istenem legyen. Hiszen ő „sok baj között erőm volt és örömöm, szárnyával takarva védett”, azaz a bajban is hűséges volt.  Tanuljak tőle és kérjek tőle hűséget!

                                                                       Ámen!