Azt hiszem az közhely, hogy szeretet nélkül nem lehet élni. Mert valóban nem.
Anélkül, hogy a másikat és önmagamat szeretném nem lehet élni. De próbáljuk meg gondolat kísérlet szintjén kivonni a szeretetet  emberi szituációkból.

Hiánytünetek

Ha például a házasságból kivonjuk a szeretetet, akkor kapunk egy olyan gazdasági társulást, amiben mindkét félnek rengeteg elvárása van a másik felé, és ha azok nem teljesülnek, akkor az retorzióval jár. Nem vitted le a szemetet, nem kapsz enni. Majd akkor lesz kaja, ha a szerződés másik felének te is eleget teszel. Nehogy már csak egy lépéssel is többet tegyek, mint te. Az nem „igazságos”, meg minek is erőlködjek egymagam.

Ha a mostani menekültügyből vennénk ki a szeretetet, akkor újra megnyitnának a koncentrációs táborok és a gázkamrák. Sajnos nagyon sok barátomról derül ki, hogy hagyja hogy eluralkodjon rajta a gyűlölet ebben a témában, pedig gyűlöletből még jó nem született soha.

Ha a tanításból kivennénk a szeretetet, az nem lenne más, mint programozás. Ha olyat tett a gyerek, ami jó, akkor kap jutalmat, ha nem, akkor bünti jön. Ahelyett, hogy megkérdeznénk a gyereket, arról, hogy mi történt, nincs-e valami baj otthon, mert láthatólag máshogy viselkedik és máshogy dolgozik, mint eddig. Lehet meghalt a nagyi, vagy összevesztek a szülők.  

Ha a pénteki könyvbemutatónkból kivettük volna a szeretetet, akkor csak azokat hívjuk meg, akik fontosak, gazdagok és szépek, és nekik se ad könyvet a polgármester úr, hanem pont pumpolja őket, hogy na fizessenek bele, egy következőbe, és ha hiányzott volna a péntekből a szeretet, akkor nem beszélgetnek annyian a színtérben, és nem mennek haza az emberek olyan jó kis későn, ahogy ez végül megtörtént. A péntekünkből nem hiányzott a szeretet, és ezért hálás vagyok a gyülekezetnek és Istennek. Lehetett volna ezt mind fapofával, kényelmetlenül, kínosan is csinálni, de mindenkit mosolyogni láttam és beszélgetni.

Ha kivennénk a szeretetet a hitből, akkor nem máshova jutunk, mint a Jézus által olyan sokszor el és megítélt vallásossághoz. Ami már tartalmában kiürült, és már csak a romjai vannak, ezért igyekszik látszatot kelteni. Ami nem nézi sem a maga őszinteségét, sem a másikat, csak ott akar ülni ahol mindig is ült, ne jöjjenek ide be újak, mert csak felborítják itt a megszokást. Az üres, tartalmatlan és lélektelen egymáson való számonkérése a vallásos hagyományok betartásának. A felhúzott szemöldökkel való egymás méregetésének: vajon a másik eleget adakozott? Vajon tényleg betartja ő is amiről itt beszélünk? Ha nem, akkor én se fogom, nehogy más többet csináljak mint a másik!

A szeretet nélküliség azt nézi, nehogy egy picivel is nagyobb gesztust tegyen mint a másik, nehogy egy picivel is többet adjon a kapcsolatba, mint a másik. Mert mi van ha nem kapja viszont? Ha az elvárásai nem teljesülnek. A szeretetlenség számítgat: múltkor én hívtam meg, most már ő jön. A múltkor én vittem ajándékot, remélem, nincs pofája beállítani üres kézzel. Hát ez van, amikor szeretet nincs. Pál azt mondja erre az állapotra, hogy semmi vagyok. Lehetek géniusz, lehetek nagy elme, vagy jeles lélek, áldozatos gyülekezeti munkatárs, de ha szeretet nincs bennem, semmi vagyok, mert üres lesz.

Összetevők

A szeretetben benne van a nyitottság. Nyitottság a másik felé. Hogy talán felrúgod a szokásaimat, vagy valamit másként kell csinálnom miattad, mint ahogy megszoktam, de ez még belefér. Érted megteszem. A szeretetben van bölcsesség, mert tudja azt a szülő is, hogy nem azzal szereti jobban a gyerekét, ha megengedi neki a hatodik vattacukrot is, hanem azzal, hogyha  nem. Bölcsesség, hogy tudjam, te sem mindig tudod mi a jó neked és mivel is szeretlek igazán. Ezzel ugyan kockáztat két másodpercnyi szeretetet, de sokkal hosszabbtávra szeretné biztonságban tudni azt akit szerethet és aki viszont szeretheti őt. A szeretetben sokszor szenvedés is van. Például az anya vállalja a szülési fájdalmakat a gyermekéért. Vagy a tanár vállalja a délutáni korrepetálást a diákjáért, fizetség nélkül is. Vagy az Isten vállalja hogy odaadja egyetlen fiát értünk. A szeretetben sokszor szenvedés is van, mert ami történik a gyermekemmel, a diákommal, a férjemmel, vagy Jézussal, abba nekem is belefacsarodik a szívem.

Csal a világ, amikor a szeretet valami rózsaszín, mindig kiegyensúlyozott, giccses máznak tünteti föl. Pont azok miatt és azokért tudunk annyira szenvedni akiket szeretünk. Hiszen az nem fáj nekem, ha a szomszéd gyerekével van baj, de ha az enyémmel, az bizony fáj. Az nem fáj nekem, ha a szomszéd férje lép félre, de ha az enyém, az bizony nekem fáj.  És nem csak a bűnök fájnak, de fáj például az üres fészek. Az amikor a másik szükségszerűen már nem támaszkodik rám, mert megáll a saját lábán. Vagy szenvedést vállalunk akkor is, amikor mondjuk a gyermekünk beteg és virrasztunk fölötte, hogy észrevegyük ha annyira magas lesz a láza, hogy be kell avatkozni. Ugyan másnap gond lesz helyt állni a munkahelyemen, de virrasztok. Szeretni azt is jelenti, hogy kutatom a másik szükségleteit, mert nem akarom hogy legyen neki!

A szeretet nem csak egy érzés. Mert az érzések jönnek és mennek. Időjárástól, hormonoktól, körülményektől függően. A szeretet, egy hozzáállás. Legalábbis a keresztény embernél. Mert ettől tudunk különbek lenni az indiai jóginál, vagy Oravecz Nóránál, Koelhonál vagy Müller Péternél és sok másnál akik mind a szeretetről szoktak beszélni, hogy nekünk van erre egy forrásunk. Hogy amikor belőlünk már nem fakad. Mert mondjuk elfáradtunk. Vagy visszaéltek vele, akkor ő újra feltöltsön.

A testvéreknek mondtam már, hogy még a mi gazdag magyar nyelvünk is itt-ott kevés ahhoz hogy kifejezzük az eredeti bibliai nyelvek sokszínűségét, hát feltétlenül így van ez a szeretet szóval kapcsolatban. Mert a görög több szót is használ a szeretetre. A Fília a baráti szeretet. Az erotikus vonzalom és szeretet szava az Eros. Nekünk pedig most a legfontosabb az Agapé. Ezt csak a keresztények használták, ezt nem használták a görög drámaírók, sem csillagászok, sem filozófusok, mert ez a szó külön bejáratú, mert csak Istenre, csakis az egy Istenre használják. És úgy magyarázzák, mint a leg önfeláldozóbb szeretet, az önmagát megüresítő szeretet. Ez a mi plusszunk, amikor a szeretetről gondolkodunk, hogy van kitől, honnan meríteni is belőle.

A keresztény élet természet feletti. Azaz túlnyúlik azon, amire én erőből, elszántságból képes vagyok elérni. Jól tudta ezt Péter is, amikor Jézus feltámadása után háromszor megkérdezi tőle, hogy szeretsz-e engem? Jézus agapéval kérdez, de Péter csak fieoval válaszol. Szeretsz-e engem Istenien, önfeláldozóan, magadat is odaáldozva Péter? És bevallja: nem, én csak emberi szeretettel szeretlek. Aztán eltölt még egy kis időt Jézus mellett, aztán betölti a Szentlélek, eltölt egy életet az ő szolgálatában és addigra bizony megérik benne az agapé, mert életét adja, mártír lesz a hitéért.

Az Istennel eltöltött idő teszi képessé arra, hogy már ne a megfogyatkozó és elgyengülő emberi szeretettel szeressen, hanem túlnőjön azon, a természetfeletti szeretetre.  Hála az égnek nem mindannyiunkat szánt mártírságra az Úr, de mégis mindannyiunknak növekednie kell a szeretetben, és nem megy ez máshogy, mint Istennel eltöltött idővel. Istennel való párbeszédben, róla való olvasásban és gondolkodásban, róla való éneklésben. Mert Isten a szeretet. És mert a szeretet gyümölcs. Mert nem én termelem ki magamból, hanem terem. Attól, hogy Isten keresi a szükségleteimet. Nyitott rá, hogy értem fölülírjon törvényeket, értem fölülírja a történelmet, és bölcsen keresi mi jót tehet velem úgy, hogy a legtöbbször magam sem tudom pontosan, sőt van hogy egyáltalán nem tudom, mi jó nekem. Végül pedig az Isten szenvedett is értem a kereszten. Isten kifogyhatatlan szeretete nem fellángolás, hanem az oka annak, hogy a földön vagyunk és azóta is tart és naponta megújul. Megújulhat nem csak rajtunk, hanem bennünk is. Csak találjunk időt randizgatni. Istennel.