2014.10.05.
Azt hiszem, mind utálunk megrendszabályozva lenni. Amikor helyre
igazítanak, vagy megin
tenek bennünket. Amikor megállít bennünket egy rendőr, vagy esetleg valamilyen megrovást kapunk az iskolában, a legkevésbé sem azt érezzük, hogy ez értünk történik, hogy ez szeretetből történik. Pedig a mai prédikációm címe ez: a törvényben rejlő szeretet. Hát hol van a szeretet a törvényben?
Izrael népe kimenekült Egyiptomból Mózes vezetése alatt és elért egy helyre, ahol egy kicsit megállapodik, megpihen, ráeszmél, hogy egyáltalán mi is történt, mert az események hevében nem biztos hogy volt erre idő. Hirtelen szabadok.
Az Óceánjáró zongorista egy nagyon megható és szép film egy olyan emberről, akit kisbabaként valaki ottfelejtett egy óceánjáró hajón. Ott nevelkedik a személyzettel és a leginkább a zongora foglalja le őt, csodálatos zenésszé cseperedik. Viszont amikor adódik a lehetőség, hogy le kéne szállni a hajóról, akkor nem tudja megtenni ezt a lépést. Azt mondja: a földön ahol annyi utca van, hogyan döntitek el, hogy melyiken járjatok? Ahol annyi szép nő van, hogyan döntitek el, hogy melyiket szeressétek. Túl sok a lehetőség, túl nagy a szabadság. Aki csak egy hajónyi világra van felkészülve, annak a hajón kívül i világ szédítően sokat, túl sokat rejt. Túl nagy szabadság, túl sok választási lehetőséggel. A zongorista megfutamodik, és a pallóról való lelépés helyett visszamegy a hajóra. Abba a szűk világba, amit már megtanult értelmezni és ahol tudja mik a szabályok, mi rossz és mi jó. A szabadság félelmetes.
Hasonlóan kétségbeejtő lehetett a hébereknek, Izrael népének az, amikor az egyiptomi birodalmon kívül találják magukat. Az eddigi rabszolga életmódból kiszakadva. Addig minden percüket beosztották helyettük. Nem voltak saját döntési lehetőségeik. Nem választhattak hivatást, talán még párt se önállóan, de azt se választhatták meg mikor esznek, vagy mikor alszanak, minden eldőlt a fejük felett. És most hirtelen föl kéne nőni a feladathoz. Akik eddig csak akkora szabadsággal rendelkeztek, amit a rabszolgalánc engedett, most hirtelen végtelen szabadsággal találkoznak. És ebben benne van a veszély lehetősége is. Képzeljük el például az utakat jelzőlámpák és táblák és közlekedési szabályok nélkül. Bármerre és bárhogyan szabad közlekedni. Milyen veszélyes lenne akkor biciklire, vagy autóba szállni, de akár csak gyalogolni is. Ha mindenki azt csinálná, amihez csak kedve van. De Isten aki ezt a népet kitette ennek a nagy szabadságnak, nem akarná, hogy bajuk essen. Ezért felkínálja a szövetségét. Azaz nem csak autót ad, hogy azzal közlekedjenek, de szabályokat is, hogy hogyan nem teszik magukat és egymást tönkre közben.
Volt nekem egy barátnőm, aki szenvedett attól, hogy nem volt neki munkaköri leírása. Ráadásul a főnöke sem volt egy közlékeny ezért tényleg nem tudta, hogy mikor dolgozik jól és mikor kevésbé. Azt mondta, hogy akkor sem volt különbség, amikor egész héten túlórázott és sok új ötlettel állt elő, meg akkor se, amikor egész héten csak kávézgatott odabenn és így elveszítette minden motivációját. Bizonyos keretekre szükségünk van. Viszonyítási pontokra ahhoz, hogy jól érezzük magunkat és ahhoz hogy hasznosan működjünk a társadalomban.
Gyermekneveléssel foglalkozók is mondják, hogy a kisgyermek sem akkor érzi jól magát ha mindent szabad neki. Akkor árvának érzi magát. Hanem akkor érzi jól magát és fejlődik szépen fizikaiakban és lelkiekben, ha jó arányban van a szeretet és a szabályozás otthon. Azaz nem is majom szeretettem szeretik és mindent szabad neki, de nem is korlátozzák túl mindenféle beláthatatlan elvárások szerint szeretetlenül, hanem csak amennyire az fontos az ő szempontjából. Azt a szabályt fogadja el és attól fogadja el a szabályt, aki szereti is.
És az engedelmességben és a szófogadásban pedig első renden fontos a szeretet. Nem azért nem nyúl a hároméves a konnektorba, mert tudná, hogy akkor megrázza az áram, hanem mert anya a lelkére kötötte és anya szomorú lenne miatta. Nem azért sunnyog a harmadikos diák a bizonyítványával ha rossz jegyet kapott, mert értené, hogy ezzel rontotta az esélyét a továbbtanulásra meg az elhelyezkedésre és a jó életszínvonalra – hol van az még – hanem azért, mert tudja, hogy az édesanyja, édesapja ennek nem fog örülni és ezt talán szóvá is teszik.
Amikor a tízparancsolatról fogunk részletesen parancsolatról parancsolatra beszélni, akkor sem szabad ezeket kiragadni az Istenkapcsolatból, mert ezeknek is csak a szeretet adhat értelmet ezeknek a szabályoknak. Gondoljunk csak bele, milyen szabályokat szegünk meg a legsűrűbben? Szerintem közöttük vannak a közlekedési szabályok, parkolási szabályok, esetleg adminisztratív dolgok, talán az iskolai házirend és miért? Mert akkor úgy érezzük hogy egy intézmény, egy homályos fogalom, egy szervezet, ami kéri tőlünk a szabály betartását és nem egy ember, végképp nem valaki olyan, aki már bármit is tett értünk. Nem egy anyuka, aki megölelt már. Nem egy Isten, aki bennünket megszabadított. Ezzel persze nem azt mondom, hogy az ilyen szabályokat bátran szegjük meg, inkább arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy Isten nem várja el, hogy logikátlanul, szeretet nélkül tartsunk be szabályokat, csak azért, mert azokat valaki valahol kitalálta. Azt kéri, hogy annak a szövetségnek a szabályait tartsuk be, ami által ő bennünket a szeretetébe fogad és amit már meg is mutatott Izraelnek azzal, hogy kihozta a rabszolgaságból.
Azt írja az igénk, hogy sasszárnyon hordozott. Mit jelent ez? Alapvetően a szárny már a gondoskodás a védelem szimbóluma. Gyermekkori lelkészem mesélt egy esetet, amikor a disznóvágáskor nem voltak elég figyelmesek és a perzselésnél szikra ment a tyúkólba és begyulladt, le is égett. Viszont a tyúkok között volt egy, aminek csibéi voltak és úgy találták meg, hogy a csibéket a fészekbe gyűjtötte maga alá és úgy próbálta védeni őket a tűztől. Sajnos nem sikerült, mert nagy volt a tűz, meg már csak a füstben is elhullottak volna a csibék, de a szándék már maga megható volt: hogy inkább ő ég el, csak ezek a picik ne. Az izraeli gondolkodásban keringett egy kép, miszerint ha a sas, a legfenségesebb, királyi madár fiókáit veszély fenyegeti akkor az olyan erős, hogy felkapja őket a szárnyára és úgy repül el velük. Erről beszél Isten erről a gondoskodásról, így hozta ki az övéit a megalázásból a bántalmazásból. Ez tanulság nekünk keresztényeknek mai híveknek is, hogy ne várjunk el úgy senkitől engedelmességet, hogy nem szerettük előtte. Ha bejön hozzánk valaki a templomba, ne várjuk el hogy tudja a szokásainkat, vagy tudja, hogy itt szoktak adakozni, amíg mi magunk nem tettünk felé gesztust, nem kérdeztük meg hogy van és nem meséltünk neki erről. És ne várjuk, hogy valaki csak azért tartsa be a tízparancsolatot, mert az a tízparancsolat, ha valójában még életében nem élte át azt, hogy az Úr őt is szereti és nem azért adta a szabályokat, hogy nehezebb legyen az élete, hanem épp hogy könnyebb. Mert nem több számára a tízparancsolat be nem tartása, mint egy tilosban parkolás. Az Úr sem várja el mástól, mint attól, aki szeretne az ő szövetségébe tartozni.
A tulajdonának lenni, ezt ne érezzük degradálónak. Abban a korban bizony még a gyermekekre meg a nőkre is úgy tekintettek, mint a családfő tulajdonai. Ez nem jelentette azt hogy nem szereti őket, csak még más volt a társadalmi berendezkedés. Valójában az Isten itt a saját gyerekeivé fogadja Izraelt. Adoptál egy gazdátlan, anyátlan-apátlan árva népet. Tudni kell, hogy a korabeli szövegeket vizsgáló tudósok arra jutottak, hogy a tízparancsolat ugyanarra a formára íródott, mint a hettita békeszerződések. Mikor egy nagyobb birodalom a védelme alá fogadott egy másikat. Mindig a bemutatkozással kezdődik (Én Jahve vagyok a te istened… ) Aztán van hivatkozás a közös múltra, hogy eddig a felek milyen kapcsolatban álltak egymással. (… aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről a szolgaházból) És kezdődnek a béke feltételei – ezek a tulajdonképpeni parancsolatok. Végül pedig vagy a szövegben vagy záradékképpen elhangzik hogy a betartása esetén milyen áldások jöjjenek a félre, a be nem tartása esetén pedig milyen retorziók várhatóak. (megbüntetem az atyák vétkét a fiakban harmad és negyedíziglen, de irgalmasságot cselekszem ezeríziglen… )
Szóval az Úristen a kor formáinak teljesen megfelelően, hitelesen és hatályosan köt szövetséget Izrael népével. Mintha ma lepecsételt, iktatott, aláírásokkal, tanúkkal hitelesített papírunk lenne arról, hogy ő szeret. Ennek a békeszerződésnek, ennek az adoptációnak, örökbefogadásnak a dokumentuma a tízparancsolat. Ha ettől a szándéktól elkülönítve vágdossuk egymás fejéhez, akkor pont a lelket öljük ki belőle, pont a lényeget hagyjuk ki, hogy ezek egy szeretet szövetségnek a szabályai.
A szövetség pedig sokkal több, mint egy szerződés. A szerződés ugyanis tárgyakról szól, meghatározott időre szól, és bárki fel is rúghatja. A szövetség más. Gondoljunk csak a házassági szövetségre. Ott személyek vannak, és nincs időbeli határa, hogy úgy mondjam, örökre szól, és nem lehet felbontani. Isten nem egy szerződést kínál, hanem szövetséget. Az erősebbik fél védelme alá fogadja a másikat. Örökbe fogadja a másikat. És minden, amit ő ebben a szövetségben kér, az nem előfeltétele a szövetségnek, hanem következménye. Ha én vagyok az Istened, nem ölsz, nem lopsz, nem csalsz... Jézus ezt az újszövetségben már úgy mondta, hogy onnan tudják, meg hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretitek egymást.
Van egy aranyos székely vicc, amikor a feleség faggatja az egyébként szűkszavú férjet, hogy „szeretsz?” A szűkszavú férj nagy lassan pedig válaszol: egyszer már kimondtam, majd ha valami változás van, szólok. Isten is kimondta, hogy mi az ő népe vagyunk. Sok mást választhatott volna. És nem azért nőtt a szívéhez épp Izrael, mert olyan szépek, tehetségesek vagy jók volnának, hanem azért, mert kimentette őket. Mert észrevett a rabságban, mint egy menhelyi kutyát és befogadott. Sajnos mi viszont azt az ó ezt a régi szövetséget sokszor megszegtük, megszegjük. Mert mi is mint a székely felesége elbizonytalanodunk benne, hogy tényleg szeret-e az Úr. Pedig a szeret az Úr, ezért nincs még végünk. Mindenesetre ahelyett, hogy az Úristen is azt mondaná, hogy hát egyszer már mondtam, legyen neked az elég, ehelyett elküldte az ő egy Fiát erre a földre, hogy beleélje a világba az Ő szeretetét, és hogy visszahelyezzen most már mindenkit, most már bárkit ebbe a szövetségbe, amit olyan sokszor felrúgtunk. Az Úr ennyire alkalmazkodik hozzánk, a mi embervoltunkhoz. Hogy folyton bizonyítja a szeretetét, hogy ne féljünk neki engedelmeseknek lenni. Próbáljunk meg így ebből a szempontból nézni a parancsolatokra amikor majd egyenként fogjuk őket vizsgálni hétről hétre. És főleg emlékezzünk erre, amikor előkerül az életünkben döntéshelyzetként, hogy betartom-e, vagy ellene megyek. Ámen!
