Otthon, bőségben, ünnepben

2016. december 05. - Vilcsi

 Máté 17,1-7    2Kir 5, 14-19deht11725h-led-vilagito-fali-dekoracio-home-sweet-home-felirattal-led-es-hatszogletu-fjord_1-500x500.jpg

Isten különbözőképpen hív el embereket. Mint a tanítványokat is. Halászatból, vámszedő asztal mellől… Betlehemi pásztorokat angyalszóval,perzsa tudósokat csillaggal. Naámánt elég rendhagyó módon hívja el és teszi tanítványi pályára. Az összetöretése, a halálos diagnózis lesz az elhívás. Az addigi mindenből: kapcsolataiból, hétköznapjaiból, népe közül, minden általa ismert viszonyból kihívja az Isten, és a gyógyulás reménye.

of-the-three-wisemen-or-magi-isn-t-this-a-great-image-i-love-it-qduitb-clipart.jpg

Nem is tudja hogy tanítványnak indul épp, pedig mennyi mindent megtanul az úton: hallgatni egy zsidó rabszolgalány szavára. Aztán megtanulja hogy hiába megy a nagyemberekhez, az ő életével kapcsolatban tehetetlenek. Nem a fényes palotában van a megoldása. Azt is megtanulja, hogy Isten számára ő nem olyan nagy ember, mint az emberei szemében. És hogy néha a le kell adni a büszkeségéből és követni az utasításokat: megmerülni a Jordánban. Szóval kiképzésbe kerül.

De cserébe találkozhat az Istennel. Felismeri, megismeri őt a gyógyulásában. Ezzel irtó nagy fordulatot vesz az élete. Katarzis, taps.

A romantikus filmek mindig csak idáig terjednek: amíg a pár egymásra talál Vagy esetleg házasságot is kötnek. És boldogan éltek. De mi jött azután? Sosem szól a „hogyan tovább”-ról, az első krízisekről, a házimunkák beosztásáról, a másik rossz szokásainak a tolerálásáról… A boldogan éltek után jótékony homály fed mindent. Pedig mennyi mindennél épp az utána következő dolgokon áll vagy bukik. Különösen igaz ez az Isten előtt tett fogadalmakra, legyen az esküvő, keresztelő, vagy úrvacsora alkalmával. Nagyon fontos a Hogyan tovább. Az egész filmet ki lehet dobni, ha a nagy romantikus egymásra találás után kiderül, hogy az egyikük egyébként zugalkoholista, amiről a másik nem tudott. Vagy csak képtelen az alkalmazkodásra, vagy képtelenek megegyezni azon, hogy ki viszi le a szemetet. Nagyon fontos, döntő a hogyan tovább.  Szóval foglalkozzunk ma azzal, hogyan tovább Naámán. Isten megadta a gyógyulást, megtapasztalta Isten erejét ebben a találkozásban. De és innen mi legyen?   

És ami eddig idegen volt: ez az ország, ez az Isten, most hirtelen kiderül, hogy itt a helye, hogy ebben rejlik az igazi érték, nem abban, amit eddig tudott és ismert. De vissza kell menni. Vissza abba, amiről épp csak most derült ki hogy hamis csillogás. Hamis bálványok az isteneik, és hamis az ő maga hírneve, „nagyembersége” is. Haza kell menni, de már egészen megváltozva. Másban bízva, más értékrend alapon, és kiderül, hogy ezzel, az ami eddig otthon és otthonos volt, az most már idegen. Ki kell találni hogy maradjon Isten mellett a bálványok ellenére. Új szokások kellenek. Külső megjelenésben is testet ölt a megtapasztalt Istenélmény, a megtapasztalt gyógyulás. Meg otthon várnak az övéi, akiknek tovább kell adni ezt az új megtapasztalást! És eszébe jut, hogy előre bocsánatot kérjen amiatt a rítus miatt, amit tudja, hogy nem hagyhat el hivatalból. Milyen szép! Mennyire kifejezi, hogy Naámán már tényleg más ember. És az is eszébe jut, hogy földet vigyen, hogy ott építsen oltárt.

 

Ez történt a tanítványokkal is: elhívta őket Jézus, kiképzésben voltak, sokat tanultak, majd Jézus mennybemenetele után vége ennek a kiképzésnek és vissza kell térni a hétköznapokba. Azzal, amit kaptak, mindazzal, amiben megváltoztak, de vissza a hétköznapokba. Már nem halásként, meg vámszedőként, hanem elsősorban keresztényként. Bár nagyon szerettek volna benne maradni a találkozásban. A nagyszájú drága Péter a megdicsőülés hegyén fel is veti: Jó nekünk itt lenni, hadd készítsünk ide sátrakat, had maradjunk itt. De igazából az Isten közelében tartósan majd csak az üdvösségben időzhetünk. De az mindenképp reményt adó, hogy a folyton reklamáló, problémás tanítványok ott akarnak maradni ebben a szent percben, ebben a jelenetben. Vágynak benne ragadni, mint ahogy mi is énekeljük meg verseljük meg kívánjuk, hogy jaj bár egész évben karácsony lenne. De akkor mikor folyna munka? Legyen csak hétköznap, hogy meg tudjuk becsülni az ünnepet. Legyen csak böjt, hogy meg tudjuk becsülni azt amikor nem az van.

szeren05.jpg

Pál Feri atya mesélt egy rendalapító nagyon szép életű szerzetes asszonyról. Aki másokért élt, nem kímélte magát, imádságban és böjtben is élen járt. De amikor nem volt böjt, és megengedhette magának a fogoly pecsenyét, akkor azt olyan úgy fogyasztotta, hogy egy újságíró megbotránkozva megkérdezte: Kedves Nővér, hogy lehet hogy ilyen tiszteletre méltó hölgy, így két pofára eszi a fogolyt? A nővér pedig így felelt: Hát ha böjt akkor böjt, de ha fogoly, akkor fogoly.

Mindkettőben tudni kell benne lenni.
Szerintem akár a lelki táplálékra is vonatkozhat ez, amit Pál apostol mondott: Tudok szűkölködni és bővölködni is. Tudok a lelkiekben, az Istenélményekben is szűkölködni, és akkor sem térek el, vagy vagyok hűtlen, de tudok bővölködni is: Képes vagyok befogadni az Isten gazdagságát, amikor olyan időt készít elő,
 amiben számomra jobban benne van. Amiben többet hallom, többet látom, többet találkozunk.

nativity_ipad_kk.jpg

A bölcsek és pásztorok, akik tiszteletüket tették a jászol mellett ugyanígy jártak. Találkoztak a megígért messiással. Hódoltak előtte. Figyelték az őt körülvevő csodákat Látták a próféciák beteljesedését. De nem maradtak ott, hanem hazamentek hogy most már mindennek a tudatával másképpen éljenek. 

Naámán életében az út, a kiképzés ideje különleges, kiemelt kegyelmi idő. A tanítványok életében ilyen különleges idő az, amit az Imánuellel, az Istennel velünk tölthettek: Jézus Krisztussal. Csodálatos, különböző és különleges. Más, mint előtte, más, mint utána. De mindaz, ami utána következik, azt meghatározza ez az élmény. Vissza kell menni abba, ahonnan jöttek, de az már nem otthon. Valójában az otthon az már az Istenélmény. A csodában, a felismerésben, vagy Jézus mellett.Aki átéli az Istennel való találkozást, akit megfordít, az onnantól fogva örökké kicsit idegen lesz a világban, és vágyik az igazi otthonra, az Isten közelségére.

Az ünnep, az is egy kiképzési idő. Az is egy olyan különleges emelkedett, összesűrűsödött csodálatos idő, amiben lehet közel lenni az Istenhez. Amiben nevel, amiben tanít, amiben újat mutat. Az Ünnep, az Isten közelsége

Így az ünnep valójában nem más, mint a mennyországnak egy kis ízelítője. Persze akkor, ha az ünnepünket nem rontjuk el azzal, hogy ugyanúgy az emberi teljesítmények határozzák meg, mint a hétköznapokat. Ha én akarok ünnepet csinálni: izzóval, menüvel, izzadtságszaggal.

Az ünnepben nem mi cselekszünk, hanem Isten. Ő hív ki a hétköznapokból és vesz kiképzésbe, formálás alá, talál meg. Nem mi közeledünk, hanem Isten. Becsüljük meg minden percét és adjuk át magunkat neki, tanuljunk meg bővölködni a lelkiekben, mert ennek az átformáló erejével kell majd visszamennünk a hétköznapba. Tanuljunk meg idegenek, gyütt-mentek lenni a saját világunkban, hogy majd a hazatérésnek igazán tudjunk örülni!

Ámen!

img_20161204_175209_hdr.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gyorszemereireformatusok.blog.hu/api/trackback/id/tr6312025465

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.