Hendikep az Isten szolgálatában

2016. szeptember 18. - Vilcsi

2 Tim 1, 1-7 Mert nem a félelem lelkét kaptuk,
hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.paul_writing.jpg

Timóteushoz ír Pál, aki maga emberi eszköze volt Timóteus 
hitre jutásának. Milyen szép, hogy nem csak 
az útra bocsátásánál van vele, hanem kíséri is őt, aki időközben munkatárs lett. Bár mi is kísérnénk minden kereszteltet, konfirmáltat, házast, gyászolót, vagy hitre jutót.

És Timóteus nagy megbízatást kapott, mert Efézus gyülekezetét kell vezetnie. Fiatal, beteges, de talán ezeknél is nagyobb baj, hogy ezek miatt fogytán az önbizalma. És meg is értem, amikor járhattam Efézus romjainál, hát ott tényleg eltörpül az ember, hát még fénykorában. Nagy felelősség nyugodott Timóteus vállán, és Pál leveleiből azt sejtjük elbizonytalanodott, félelem lett úrrá rajta.

 

1-timothy.jpg

Érdemes megfigyelnünk, hogy Pál nem hadakozik az ellen, amit Timóteus előzetesen megírhatott neki. Nem nyugtatgatja meg masszírozza az Ego-ját, hogy jaj nem is vagy te kicsi és béna. Sőt, kezdek ebben a témában tendenciát látni a Bibliában. Mert amikor Mózes mentegetőzik elhívásakor, hogy de hát nehéz ajkú vagyok, akkor sem mondta Isten, hogy „jaj nem is!”. Vagy amikor Gedeon mondja hogy de hát ő jelentéktelen törzsből van, hogy nyerne ő csatát Izraelnek, akkor sem mondja az angyal, hogy ugyan már Gedeon, „higgy egy kicsit jobban magadban és majd menni fog”!  Nem vonja kétségbe egyik esetben sem a kifogás objektív voltát az Isten, nem is abban áll az ígérete, hogy majd én megjavítalak és akkor menni fog, hanem az ígéret az, hogy veled leszek. És ez elég.  Ma az EGO-t masszíroznánk, pedig a megoldás másutt van. Nem az EGO-ban, hanem ebben a Szentlélekben. Félelmetes, hogy egy egész iparág kezd rátelepülni arra, hogy azt mondja, hogy bizonygassa az embernek, hogy „meg tudod csinálni”! Motivációs trénerek szedik meg magukat belőle, hogy az önbizalmat erősítsék. Pedig nem nagyobb érték lenne megismerni a határaimat és azokon belül kihozni a legjobbat?

 

Nyáron barátnőkkel összejöttünk két napra Siófokon és feltűnt, hogy olyan fiúk szólítanak meg bennünket, akik messze értelmesebbnek tűnnek ránézésre, mint amilyen szöveggel próbálnak közelíteni. Kiderült, hogy az ottlétünk idején folyt az úgynevezett PUA tábor. Pick Up Artist, azaz felszedő művész. Csajozás tréning. Ami nem arra tanít, hogy ismerd meg jobban magad, nehogy tévesen válassz magad mellé társat, vagy  esetleg arra, hogy mire vágyik a másik nem… Egyszerű, olcsó vadásztippeket ad. Hogyan járj, hogy tartsd magad és hogy beszélj, hogy légy elég macho. És émelyítően csak húsdarabnak tekinti az illető arra járó hölgyet. Belehallgattunk ezek után kíváncsiságból Péterrel egy ilyen témájú előadásba. Szörnyű. Még önbizalom növelésnek is béna, mert nem magát az odamenő gátlásos valakit szeretné nyitogatni, hanem a tréner által kreált szerepet árulja, mint a siker kulcsa. És persze mi számukra a siker? Mondanom se kell, nem a hosszú távú hűséges párkapcsolat, csak a skalp.pointer-resized.png

Aki az EGO-t masszírozza, aki a megoldást csak az önbizalom növelésében látja, az a végén kap egy nárcisztikus, együttműködésre és együttérzésre képtelen pukkancsot. Ez csak eltávolít embertől és Istentől, ahelyett, hogy közelebb vonna. Pál sem bókokkal, vagy marketing szöveggel próbál Timóteus kísérője lenni. Nem tanácsolja, hogy reggel mondogassa magának a tükörben hogy „Meg tudod csinálni! Okos vagy!” Hanem azt mondja, hogy az EGO-d felturbózása helyett a kegyelmi ajándékokat gerjeszd fel magadban, azt a Lelket, aki nem a félelem, hanem a szeretet, erő és józanság lelke.

Mindannyiunknak vannak hozott és szerzett hendikeppjeink. Hozott, hogy kisebb vagy nagyobb a termetem, mondjuk hogy pösze vagyok, vagy sosem vesznek komolyan, mert olyan viccelődős típus vagyok, vagy annyira túlmozgásos, hogy meg sem tudok ülni egy helyen és ezért mindenki azt hiszi türelmetlen vagyok. Aztán vannak szerzett bajaink, amiket menet közben szedtünk össze. Mondjuk hogy már nagyon ki vagyunk élezve egy fajta embertípusra, akit nem tudunk elviselni mióta azaz egy ilyen megbántott, elszomorított, elárult, vagy ki tudja mit tett velem. Vannak sebeink, rossz beszélgetésekből, vitákból, vagy kiegyensúlyozatlan barátságokból. Vagy olyan szolgálatból, amikor azt gondoltuk, hogy annyira jót teszünk és mégis elvette a szánk jó ízét valami. Mondjuk egy buta félszavas kritika.

A magunk nemében mi is paralimpikonok vagyunk, csak a mi sérültségeink nem olyan láthatóak, mint mondjuk egy végtaghiány. És mégis fölénk növekedő, bennünket meghaladó feladataink küldetésünk, harcaink vannak. Mert életben tartani egy gyülekezetet, az nem rajtunk túlnövő dolog? Vagy Istenről beszélni, megpróbálni az akaratát tolmácsolni a mában? Vagy egy-egy kisgyereket Isten közelébe szeretgetni? Lelki támaszt nyújtani valakinek a sokadik vetélése után, vagy a halál árnyékában? Ezek olyan hatalmas dolgok, amik igenis túlnőnek rajtam, mint Timóteuson Efézus. Kik vagyunk mi ehhez? Hogy jövünk mi ehhez?

14232591_10153657397702100_3024927931263635757_n.jpg

Itt lép be az Isten Szentlelke. Aki nélkül valóban sehogy sem jövünk mi ehhez. Nélküle tényleg csak az én törpeségem és sebzettségeim állnak szemben a nagy és szent feladattal. De olyan gyönyörű az, amikor az első pünkösdkor a tanítványok félelmének a helyét átveszi a lelkesedés. Miért is kuksolunk itt bent, mikor mi már tudjuk ki a megváltó? És olyan gyönyörű az, hogy épp Péter tart prédikációt, aki korábban a tagadásakor elbukott, és Jézus kicsit beleverte az orrát a saját paralimpikonságába, hogy helyén legyen, és most a lélek kitöltése után már nem hivalkodva mint előtte, nem  is félelemmel, mint mikor elárulta, hanem szelíd józansággal és erővel tud bizonyságot tenni. Olyan erővel, ami 3000 férfit, és ki tudja, velük együtt mennyi nőt és gyereket győzött meg.

Nem a félelem lelkét kaptuk. Amikor valami olyan ötletünk támad, vagy feladatunk adódik ami mellett úgy érezzük eltörpülünk és amúgy is kicsi vagyok, akkor ne szűnjünk meg imádkozni a lélek megelevenítő erejéért. Mert a lélek az, aki egyedül segíthet szemléletet váltani úgy, mint Péternek. A Lélek az egyedül, aki biztossá tehet abban, hogy nincs veszteni valóm. Az örök életem Jézusnál már el van készítve, szóval nincs veszteni valóm. Nincs veszteni valóm akkor, amikor elvállalok egy nehéz szolgálatot, vagy felvállalom, hogy én fogok beszélni azzal a nagyon nehéz emberrel, aki mindig csak kötekedni jár a gyülekezetbe, vagy én vállalom el a foglalkozást azzal a legneveletlenebb kisgyerekkel. Nekem nincs veszteni valóm. Maximum egy kis darab a büszkeségemből, a hiúságomból, de mi ez az örökélethez képest?

Nem a félelem lelke van velünk, hanem az erő, a szeretet és a józanság Lelke. Nem a megtagadás, hanem a bizonyságtétel Lelke. És nem a bezárkózás, hanem a megmutatkozás Lelke. Volt hendikeppje Péternek is, noha előzőleg nem is tudott róla. És gondoljunk bele, micsoda hendikeppje volt Pálnak, aki egyrészt a keresztények üldözéséből jött a misszióba, másrészt meg tudunk az ő testi tüskéjéről. Mégis Isten ezek ellenére, sőt, néha pont ezek által használta. A Hendikeppjeinkben az a szép, hogy ráadásul egyedivé tesznek. És ez a szolgálatban lehetőség. Megbántott valaki? Jó. Ha megtaláltad a magad vigaszát és megbékélését, segíts másnak, vigasztald és bátorítsd, hogy ő is meg tudjon békélni. El kellett gyászolnod valakit? Állj oda a mellé, aki hozzád hasonlóan, csak talán frissebben érzi micsoda üres frázis a részvétem, és próbálj te állni mellette, aki megélted ezt. Volt drogosként senki nem fogja tudni, micsoda pokol az amiből szabadulni kell és az hogy működik, mit érez, aki benne van, ezért nincs is alkalmasabb a leszokott, megtért drogosnál arra, hogy ugyanilyenek között dolgozzon.

Talán pont a sérültségem miatt lesz valaki szemében hiteles a bizonyságtételem. Talán valaki először tud majd közelíteni az Istenhez, mert a személyedben talált egy hasonszőrűt. De lehet hogy Isten majd úgy akar veled tenni, mint Pállal, aki a lába ellenére többet utazott, mint azok, akiknek nem okozott gondot és fájdalmat a járás. Az erőtlenségétől csak még láthatóbbá vált Isten ereje.  

Istennek terve van a Timóteusokkal, meg a Mózesekkel, Gedeonokkal, Péterekkel és Pálokkal, és velünk is. A sérültségeink ellenére, vagy épp azok által is. Keressük, kérjük, gerjesszük fel az Ő Szentlelkét magunkban, hogy ne a félelem uralkodjon rajtunk, a munkánkon és a közösségeinken, hanem az erő, a szeretet, és a józanság.      Ámen!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyorszemereireformatusok.blog.hu/api/trackback/id/tr1511722013

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.