Úgy ahogy bocsánat

2016. március 15. - Vilcsi

L. Máté 18, 21-35;  T: Máté 6, 12

Bocsánat. Noha ez új mondat, új kérés az imádságban, de mégis
szervesen kapcsolódik az előző forgive-me.jpgkéréshez. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg a mi vétkeinket. Ahogy a testünknek szüksége van az új és új élelemre, úgy a lelkünknek szüksége van újra és újra a megtisztulásra, a szabadság megélésére. Felmentésre.  A tiszta lelkiismeret is egy szükséglet, csak ez nem korog hangosan, ha nem teszünk neki eleget.

Bocsásd meg a mi bűneinket…

Mert ahogy a testünket is naponta megfürösztjük, és kellemetlen érzésünk lenne, ha nem tennénk, így a lelkünket is meg kellene. Mert ha nem tesszük, az legalább olyan kellemetlen érzés nekünk. De egy idő után, mint a testszagunk – kiderül mások számára is. És elszigetel, és kitaszít, és már nem velem beszélnek, hanem rólam beszélnek. De a testünk koszát sem mindig hozza le egyszerű hideg víz, van amihez kell meleg víz, sőt szappan, mert nem vízoldható. Na ez a lelki szappanunk, ami segít feloldani a makacsul ránk ragadt lelki szennyet, ez a bűnbánat, az Isten elé tárás.

Mert a ki nem beszélt, bűnbánat és bűnbocsánat nélkül hagyott bűnök olyanok, mint a szőnyeg alá söpört kosz: időről időre újra visszakúszik, ha elég sok, akkor egy óvatlan lépéskor egyszerűen kirobban a szőnyeg alól. Volt már olyan napjuk a testvéreknek, amikor úgy nem ismertek magukra? Hogy milyen indulatos voltam, hogy milyen baromságot mondtam. Hogy hogyan kezelhettem így a helyzetet? Na ezekről a napokról beszélek. Mikor összetorlódik minden, ami rossz bennem.

Szükségünk van annak az érzetére, annak a tudatára, hogy jók vagyunk. Márpedig érezzük nap mint nap, hogy ezen a jó vagyok érzésen nap mint nap folt esik. Mindannyiszor, amikor nem tudunk olyan szeretettel, energiával, humorral, bátorítással fordulni egymáshoz, ahogyan szeretnénk, mindannyiszor, amikor nem adjuk meg azt az előítélet-mentes elismerő viszonyt a másiknak, ami megilletné, mindannyiszor, amikor fáradtságomban csak odamordulok ahelyett, hogy segítenék, felüdítenék, bíztatnék. Érezzük ezt. Mindennapos tapasztalatunk az, hogy ó, bár ezt a percet, bár azt a beszélgetést visszapörgethetnénk, újrakezdhetnénk.  Hogy lehet ezt? Vágyom jónak érezni magam, de ehelyett csupa kudarcom van, hát hogy érezhetném újra jónak magam? Hogy szabadulhatok meg?

 forgiveness-key2.jpg

És tudják mit, az a jó, ha még érezzük, hogy valami nem jó, hogy valami nem stimmel. Mert olyan könnyen megszokjuk a bűneinket. Egy neves prédikátor egyszer ahhoz hasonlította a bűnt, mint ahogy az eszkimók farkasra vadásznak. Farkasra úgy vadásznak, hogy  egy késre ráfagyasztanak egy állat véréből. Mondjuk a legutóbbi csirke vagy kecskevágásból megspórolnak egy kicsit. És kint hagyják pengével fölfelé rögzítve ezt a sajátos farkas-fagyi csalit. A farkas pedig a jéghidegtől elérzéketlenedett nyelvvel nem érzi, amikor már rajta ejt sebet a penge, é s amikor már nem a ráfagyott vér az, hanem a sajátja. Nem érzi az átmenetet. Hasonlóan minden bűnünk kezdetben tetszetős, jól esik, vágyunk utána, nem vesszük észre, honnantól öl. A lelkiismeretünket ha hozzászoktatjuk, nem érzi meg már a bűnt. Ez gond. Mert akkor nem keres megoldást.

Luther Márton azt mondta, minden egyes nap új megtérésre, bűnbánatra és bűnbocsánatra szorulunk. Ez nem valami parttalan önostorozás, hanem őszinteség, megoldás-keresés. Mert Isten szívesen feloldoz ezek alól. Mert az egész húsvétunk arról a csodáról és kegyelemről fog szólni, hogy Isten akar tiszta lapot adni, új esélyt, szabadságot. A bűnbánat nem más, mint az a méltó magatartás, amit Isten kegyelme kivált bennünk. Hogy látom, hol és milyen vagyok én a szenthez képest. Emberileg nézve pedig nem más, mint felelősség vállalás. Már nem másra vagy a körülményekre mutogatok, hanem arra az egyetlen valakire, akin Isten segítségével változtathatok: magamra.

forgive-an-abusive-parent-step-10-version-2.jpg

… Ahogy mi is megbocsátottunk

Viszont a másik felét a mondatnak nem szabad elhanyagolnunk, mert azt hiszem, még nehezebb, mint az első felét. Mert hogy azt mondjuk szószerinti fordításban, hogy bocsásd meg a mi vétkeinket, ahogy amiképpen mi is. Azaz ha mi nem, úgy ne bocsásd meg. És itt kell nagyon figyelnünk, mert a görög eredeti szöveg itt nem jelen időben van: hogy ha te megbocsátassz uram, én is megbocsátok a felebarátomnak, Hanem múlt időben: bocsáss meg, ahogy én is megbocsátottam. Szóval az én bocsánatom, amit másoknak adok nem következmény, hanem előfeltétel.  Akkor engedi el az én adósságomat s vétkemet, ha én sem akarom megtartani a más felém való adósságát. Akkor szabadít fel engem ebből az ellentmondásos kalitkából hogy jó akarok lenni de rossz vagyok, ha én is fel tudok szabadítani mást.

Mert ez azt jelentené, hogy megláttam, hogy az én vétkem Istennel szemben mennyivel nagyobb, súlyosabb, mint az, amit ő ellenem elkövetett. Azok az emberek, akik nem tudnak megbocsátani, általában nem veszik elég komolyan a maguk bűnét.

Pedig ahogy bocsánatot kapni nagy szüksége van a lelkünknek, bocsánatot adni is nagy szüksége van a lelkünknek.

Mondjuk ha volt egy olyan apánk, aki keveset dícsért, bezzeg azt mindig szóvá tette, ha valami nem stimmelt, ha ezt nem bocsátottuk meg, ha nem dolgozzuk fel Istennel és talán még az apánkkal is, akkor előjön nem várt pillanatokban: mondjuk akkor, amikor a főnökünk lép valami olyasmit, ami ezekre a szorult helyzeteinkre hasonlít. Vagy ha nem bocsátjuk meg, és nem gondoljuk át, miben volt ez rossz, talán pont ugyanezt tesszük a saját gyerekünkkel, netán azért kényeztetjük el, mert az ő életében próbáljuk jóvá tenni, amit mi kaptunk és ez ugyanúgy rossz lesz a gyermekünknek. Akármit is csináltak rosszul a szüleink, nagyszüleink, kereszt szüleink, a ránk ható felnőttek, ha ezt nem látjuk, nem próbáljuk helyettük is akár letenni az Úr elé és orvosságot kérni rá, az tovább mérgezheti a családfát generációkra. Vagy mert pont azt követjük el, vagy mert épp az ellenkező irányba leng ki az inga és ha az apám parttalanul szigorú volt én annyira gyenge kezű leszek, mindegy, de a gyermekemnek mindegyik rossz.

forgive-forget-640-360.jpg

Mi legyen a hajtóerő?

A kérdést a megbocsátás kérdését le lehet egyszerűsíteni egy nagyon egyszerű kérdésre. Mi akarom hogy hajtsa az életem? Mi legyen a motorban? Hajthatja a dac, a harag, és a rossz élmények elkerülésének a vágya. Vagy hajthatja a hála a kapott szabadságért. Ahogy mondtam, hajthatja először is a dac, a harag, a rossz élmények elkerülésének a vágya: Posztolhatok a facebookomra jó kis beszólós idézeteket a másik nemre, vagy a világra vonatkozóan. Vagy maradhatok szingli mert egy-vagy kettő a múltamban csalfa volt, és annyira el akarom kerülni a lehetőségét a csalódásnak, hogy az örömnek sem adok már esélyt. Elszakíthatom magam egy közösségből, ahol úgy gondolom visszaéltek a bizalmammal, de ezzel a közösség és én is kevesebb leszek. Haragtól még senki nem lett több, jobb gazdagabb.

Vagy ha egyszer is átéltem, hogy mit enged el nekem Isten, Mit fizetett ki helyettem Jézus Krisztus: minden egyes mulasztásom, gonosz gondolatom, meggondolatlan romboló szavam, vagy helytelen tettem. Ha ezt igazán átérzem, hogy mitől mentesülök én, milyen teher kerül le rólam, akkor hajthat a hála. Akkor akarom, hogy ezt más is megtapasztalja. Akkor ezt az örömöt osztogatni akarom magam körül. Akkor én is megbocsátok. Aki hálás, az képes másnak is esélyt adni. Esélyt adni érdemtelenül, mint ahogy én is érdemtelenül kaptam.

forgive-me-big.jpg

Húsvétkor oda fogunk állni az Úr asztala köré, venni a bűnbocsánatra emlékeztető jegyeket. Hogyan fogjuk ezt tenni? Mint a gonosz szolga, akinek 25 milliárd forintnyi tartozását engedtek el, de ő egy centet sem volt hajlandó elengedni, vagy mint akinek mindenkivel szemben szabadsága és tiszta lapja van? Ne álljunk készületlenül az asztal mellé. Fontos elmondani, hogy a fülbegyónás katolikus szokását mi nem gyakoroljuk, de ez nem jelenti azt hogy az egyéni és közösségi bűnbánatot, bűnvallást nem, sőt szükséges, mielőtt az úrvacsorához jövünk majd. Ezért maradt meg a dunántúli szóhasználatban az úrvacsorára is a gyónás kifejezés.

Böjtben keressük a lehetőségét kapcsolatainkban a tisztázásra. Mondjunk le a büszkeségünkről. Tegyünk egy lépést a másik felé. Talán már a másikat is nyomasztja, talán az Úr már benne is elvégezte e megbánást, csak nem tudja hogyan is fogjon hozzá. Tegyük meg a bátortalan első lépést. Tegyünk egy gesztust azok felé, akikkel nem éppen felhőtlen a viszonyunk. Éljük meg az ünnepet úgy, mint akik magunk részesültünk és mi is részesíthetünk a bocsánatnyerés szabadságában.

Nincs az az adósság, az a szerelemféltés, nincs az az örökség, nincs az a munkahelyi poszt, ami fölött vitázni, haragudni méltó Krisztus áldozatának a tükrében, aki még a kereszten, a legnagyobb fájdalmak között, a legnagyobb megaláztatásban is azt tudta kérni: Bocsáss meg nekik!  Ámen!

forgiven.jpg

                                                                                                         

A bejegyzés trackback címe:

https://gyorszemereireformatusok.blog.hu/api/trackback/id/tr538478646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.