Küszöbön

2015. január 02. - Vilcsi

Újév,  Fil. 3,14

Szilveszter és az újév első napja egy küszöb. Egy küszöb,
amin megállunk egy pillanatra és bstock-footage-young-boy-running-through-house-hallway-from-one-room-to-another-running-enthusiastic-sun-shines.jpgenézünk a következő helyiségbe, meg hátra tekintgetünk a mögöttünk lévőbe. Kémleljük az újat, hogy vajon milyen lehet az előző, már ismert helyhez képestDe ezt teszik az újságok, rádiók, televíziók is. Visszatekintéseket készítenek nekünk 2014 legfontosabb eseményeiről, a 25 legjobb filmről, vagy az év legjobb rádiós és televíziós bakijairól. Előre is próbálnak nézni és hallunk jóslatokat: 2015 az olcsó benzin éve lesz, vagy az ebola végső megfékezésének az éve lesz, vagy az orosz államcsőd éve lesz, de ezek a jóslatok inkább csak találgatások.

Soren Kierkegaard, a dán keresztyén filozófus mondta, hogy az életet csak utólag visszanézve tudjuk megérteni, ám az a baj hogy előrefele kell leélnünk. Titokzatos a jövő. Egy furcsa köd, nem látjuk mit is hoz. Vajon megtalálják-e idén a rák ellenszerét? Tényleg fogunk-e embert költöztetni a Marsra, de ezeknél is jobban érdekel, hogy vajon a gyermekem képes lesz-e megvívni az aktuális harcait, leteszi-e a soron következő vizsgát, sikerülnek-e jól a dolgai. Meg az hogy vajon sikerül-e megőrizni az egészségemet? Vajon elég lesz-e az a kis félretett pénz arra hogy éljünk belőle, vagy hogy támogassam vele a családot. Vajon megmarad-e a munkahelyem? A jövővel kapcsolatban csak kérdéseink vannak. Az olyan bizonytalan. Ezért sokszor inkább a múltra támaszkodunk, hátrálunk egy picit. Emlékeket idézünk fel, meg szokásokhoz ragaszkodunk, megtartjuk azt ami már egyszer működött. Talán nem veszik sértésnek, de különösen is azokra jellemző ez, akik már a kenyerük javát elfogyasztották, akik mögött már több van, mint előttük, akiknek az élet fontos eseményei, mérföldkövei, örömei és bánatai már a hátuk mögött vannak. Jobban alapozunk a múltra, mint az ismeretlen új jövőre. Néha még akkor is ragaszkodunk a múlthoz, ha nem volt jó, de legalább azt már ismertük. Meg az idő úgyis megszépíti az emlékeket.

back-to-future-2.jpg

Pál apostol is egy küszöbön áll, olyan életszakaszban, amikor ő is tekint a háta mögé is, az ismertbe, meg előre is az ismeretlenbe. Római fogságból, háziőrizetből írja a levelét a Filippibeliekhez. Ő maga alapította a gyülekezet pár évvel ezelőtt. Görögország északi részén található Filippi, tehát az volt az első európai gyülekezet.

És Pál nagyon radikálisan fogalmaz a múlttal kapcsolatban: azt mondja, hogy ami mögöttem van azt elfelejtve futok.  Elfelejteni? Ezt kell tenni a múltunkkal? Végképp eltörölni? Kidobni jó és rossz emlékeket? Hát hogy is tehetnénk? Hát minden ami történt velünk belénk épült, meghatároz. Hogy felejtsem el a neveltetésem? Nem is erről beszél az apostol. De gondoljunk bele, hogy honnan is jön ő. Befolyásos zsidó, egy farízeus, aki a legjobb rabbiknál tanult. Aki hitte, hogy az isteni törvények precíz, aprólékos, szőrszálhasogató betartásával nem csak különb ember lesz , mint a többi ember, de ezért jutalmat is fog kapni Istentől. És amikor megjelenik Jézus, aki azt hirdeti hogy nem kell ezért tenni semmit, hogy a kegyelmet az üdvösséget megkaphatja bármelyik vámszedő, parázna, vagy idegen nép sarja is, akkor Pál beáll azoknak az élére, akik ideje korán üldözni kezdik a kereszténységet. Börtönbe juttat és többeket kivégzésre. Innen indul Pál, ez az ő múltja. Ebből hívja el Krisztus a damaszkuszi úton. Ahhoz, hogy ő az új küldetésében, a Krisztustól kapott feladatában helyt álljon, ahhoz bizony nagyon határozottan vonalat kell húznia, el kell szigetelődnie mindattól, ami az ő múltja. A régi barátaitól, az addigi tudásától, képzettségétől, szokásaitól.  Ezért hogy már magunkra is visszafordítsam a dolgot: nem kell elfelejtenünk mindent, ami a múltunk. Pál apostol sem felejtette el, hogy kötözze be a saruját, vagy tett úgy, mintha nem ismerné a régi ismerősöket. De kritikusan bánt a múltjával és nevén nevezte azt, ami a Krisztus elhívása szempontjából neki rossz, mert visszahúzza.  Pál olyan szóhasználatot választ itt a levélben, mintha valódi sportról beszélne. Képzeljük el ha a futó csomagokkal futna. Néhány kiló lelkiismeret furdalással, néhány kiló bűntudattal, ránehezedő múltbéli jelenetek képeivel. Meddig jutna? Pál ott a damaszkuszi úton Krisztussal találkozva elnyeri a bocsánatot, az elengedést, a kegyelmet is az elhívása mellé. És így nem kell hogy álmatlan éjszakái legyenek azért aki ő volt. Hanem futhat lehúzó súlyok nélkül teljesíteni azt a távot, amit Isten kijelölt neki.

onkeny.jpg

Nekünk is, akiket Isten életünk valamelyik pontján megérintett szabad sőt, jó is ha kritikusak vagyunk a múltunkkal. Különösen is fontos és aktuális üzenet ez szerintem a magyar nép életében, ahol ezen a kis talp alattnyi földön annyi hamis múltbéli rendszert, ideológiát, eszmét raktak ránk. Jobb és baloldali izmusok egyaránt szedték az áldozataikat, és azok, akik még kezdetben hittek az általuk lefestett szép képeknek, utópiáknak, azoknak csalódnia kellett.   Krisztus fényében ezeket is meg kell tudni ítélni. Krisztus fényében kárnak és szemétnek tudjuk ítélni azt, ami nem építi sem az ő országát, sem a felebaráti kapcsolatainkat, sem minket magunkat.  Szabad dolgokat kárnak és szemétnek ítélni, és csak azt megtartani, ami segíti a Krisztustól kapott elhívásunkat. Nem lennénk itt, ha Istennek ne lenne valami terve küldetése velünk. Gyermekkori lelkészem mondta mindig, hogy Isten mindenkit vezet. Csak, van akit szép szóval a szívénél fogva és van, akit a tudtán kívül, az orránál fogva.  Visszatérve: a múltunkkal legyünk bátran kritikusak. Fontos hogy tudjuk belátni azt ami hamis volt bennünk vagy körülöttünk. Ha ezt nem tesszük, ha nem mondjuk ki dolgokra, hogy rosszak voltak, akkor olyanok vagyunk mint az aranyhal aminek nincs memóriája és ezért nem tud tanulni a saját életéből. Századszor is rossz irányba indul, századszor is beveri a fejét. Szeressük Istent és magunkat annyira, hogy kritikussá válunk a múltunkkal. Ennyit a mögöttünk lévő szobáról.

 

De ahogy mi is már tudakoljuk a küszöbről a jövőt és próbáljuk kisilabizálni ezt a ködös 2015-öt, Pál apostol is beszél a jövőről is. Méghozzá annyit mond róla, hogy nekifeszülve igyekszik a cél felé. Képzeljük magunk elé a futót. Ugye az egész teste ahogyan fut előre dől. Előre felé törekszik. Az egész testtartás is erről árulkodik, előrefelé mutat. A célszalagot is vállal, mellkassal szakítja át, nem a térdével. Erre gondol Pál, amikor azt írja nekifeszülve. Képzeljük el hogy futna az, aki ilyen szépen a felsőtestét hátrahúzza. Szóval Pál azt mondja, hogy ő mer a jövőre alapozni. Mer előrefeszülni és törekedni. Pál azzal a bizalommal van, hogy a jövőjében is ott van Isten és ezért van benne reménység. Nem fél a jövőtől, hanem épp ellenkezőleg, célszalagot lát maga előtt és jutalmat. Megint egy sportoló képénél vagyunk.

olympics_runner.jpg

Mit jelent a cél? Talán könnyebb onnan magyaráznom, hogy mit nem: a bibliánk egyik legsűrűbben használt szava a bűne az a Hamartia, ami szó szerint azt jelenti, hogy célt tévesztés. Amikor az íjász nagyon pontos akar lenni, de a nyílvessző mégis elsuhan a céltábla mellett és talán valamiben vagy valakiben kárt is tesz. Olyan kifejező ez a szó a bűnre. Célt tévesztés. Nem ez történik-e akkor, amikor visszaélünk az Istentől kapott dolgokkal? Amikor azzal a kézzel, amit dolgozni és simogatni kaptunk ütni kezdünk. Amikor azzal a szájjal, amit dicséretre és a szeretet kifejezésére kaptunk elkezdünk szídni és sértegetni. Amikor ugyanazzal a technikával, amivel városokat országokat árammal tudunk ellátni az atomerőműveknek hála, ugyanazzal megtanulunk ölni kegyetlenül.sales.png

Ez a célttévesztés, ez a bűn, amikor valami ahelyett hogy az Isteni akaratot követve építene, rombol. Ebből a szempontból soha senki nem volt annyira céltudatos, pontosan a célon lévő, mint Jézus Krisztus. Ő nem hagyta, hogy kiforgassák amit mond, amit tesz, amit tanít, és ő maga sem hajlott el az Isteni megbízatástól. Pál apostol számára a cél a Krisztushoz hasonló élet, abból a szempontból, hogy az nem célt tévesztett, nem bűnös. Hanem teljesen a célra irányult, mégpedig arra a célra, hogy bennünket megváltson. Valójában a teljesítményt, a célszalag átszakítását Jézus már megtette. A teljesítményt nem tőlünk várja. De ott vár a célvonalon túl és szurkol, hogy mi is meg tudjuk tenni , hogy osztozzon velünk a maga dicsőségében, hogy osztozzon velünk a nyereményben, mert szeret.

Keresztény emberként  - legyünk idősek vagy éppen fiatalok és legyen bármilyen épp a világpolitikai helyzet –  nincs okunk félni a jövőtől. Nincs okunk óvakodni tőle. Mert számunkra is van cél, számunkra is van jutalom. Van Isten, aki a kezében tartja nem csak a történelmet, de benne személyesen a mi életünket is. A mi történetünk az Ő története is.

Túrmezei Erzsébet: Új év

Újév lép ma elém. Az arcán fátyol.
Nem láthatom a fátyolától,
nevet-e, sír-e, csúf-e, szép-e,
virágot hoz, virágot tép-e.

Megindulok vele az Új után.
Nem ismerem, de biztosan tudom,
hogy a titokzatos fátyol mögött
Megváltó csak, aki elrejtőzött.

Újév, add ide, add a kezedet!
Egy ének tölt el, bárhogy is vezet:
„Ó, milyen szép vagy élet, életem!
Tükrödben Megváltóm arcát szemlélhetem!“

 

Tehát amikor ezen a küszöbön megállunk és elgondolkodunk, merjünk a múlttal kapcsolatban kritikusak lenni, a jövővel pedig bizakodók. így lehet Krisztushoz eljutni a célvonalba.   Ámen!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyorszemereireformatusok.blog.hu/api/trackback/id/tr437032735

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.