Tiszteld apádat és anyádat - ötödik parancsolat

2014. november 11. - Vilcsi

tumblr_m4qjmkDdDV1qdgwk0o1_500.jpgÁtértünk a második kőtábla parancsolataira. De kérem, hogy ne tekintsünk ezekre úgy, mintha kevésbé lennének szentek, vagy kevésbé szólnának Istentől, vagy Istenről. Ugyanúgy az Istennel kötendő szövetség részei ezek is. Az ember ugyanis kétfelé él: él felfelé, azaz van kapcsolata, békés vagy haragos Istennel, és él itt a földi síkon: van kapcsolata az embertársaival. És ez a két irány ez nem független egymástól, ez nagyon is függ egymástól: mert amikor haragban vagyok az Istennel, amikor zavar van a vele való kapcsolatban, az meg fog nyilvánulni az emberekhez való viszonyomban is, és ha emberekkel van haragom, akkor Isten sem mosolyogva tekint le rám. Szóval ezt a kettőt nem lehet elválasztani. Gondoljunk csak a Mi Atyánknak arra a sorsára, hogy bocsásd meg a mi vétkeinket úgy ahogy mi is megbocsátunk.Életünk mindkét terén szükségünk van a békére. És a második kőtábla legelején nem véletlenül a szülő-gyermek kapcsolat kerül előtérbe, mert ez a bennünket, kifejlődő személyiségünket leginkább meghatározó e földi kapcsolatunk.Egyrészt a szüleink próbálják átörökíteni ránk a maguk értékrendjét. Tőlük kapjuk életünk kezdő szociális és társadalmi státuszát. De ennél sokkal nagyobb hatást is tesznek ránk, amely tudattalan marad.

 Például az ellenkező nemű szülő nagyban meghatározza azt, hogy kit is fogunk életünk társának választani. Ő lesz az első férfi illetve nőideál az életünkben és később is ez alapján keresgélünk majd. De még ennél is fontosabb, hogy az Isten képünket az édesapánkról mintázzuk. Természetesen ez tanulással és tapasztalással később sokat árnyalódhat, de kisgyermekként az édesapánk szeretete vagy épp haragja az, amit Istenhez képzelünk. Az elhangzása idején nem elsősorban a gyerekek felé akart szólni, hanem a középgenerációnak.

Tiszteljem: Régen még talán könnyebb volt – gondolhatnánk. Együtt éltek a generációk, a gyerekek magázták, sőt tetszikezték a szüleiket és a nagyszüleiket, a fiúk az apjuk munkáját örökölték el és ezért a mesterük a tanítójuk is volt egyben, nem csak az édesapjuk. De ez hamis nosztalgia, mert már abban az időben is voltak akik nem kiérdemelni csak kierőszakolni akarták a tiszteletet pofonnal, körmössel,nádpálcával kukoricára térdepeltetéssel.Szóval régen sem volt ez olyan egyértelmű. De mi van ma? 

A gyermekek sokszor nem tudják ki az édesapjuk. Urambocsá, már nem is feltétlenül van szükség apukára, csak donorra. Miért tisztelje a gyermek azt, akit nem ismer? Vagy miért és hogyan tisztelhetné azt, aki esetleg maga is kudarcot vall az életével? Alkoholista, akaratgyenge? Vagy esetleg erőszakos? Kevés olyan parancsolat van, ami olyan indulatokat gerjesztene a fiatalokban, ma, mint ez az ötödik. Mert sajnos a családok nagyon sok esetben betegek, nem tartanak össze, személyes tragédiáktól és bűnöktől terhesek.

Szükséges tehát tisztázni azt, hogy mit jelent tisztelni. Tisztelni nem azt jelenti, hogy feltétlenül tudom teljes szívből szeretni. A tisztelet egy racionálisabb dolog a szeretetnél. Ésszel belátom azt, hogy értem, azért hogy megszülessek áldozatokat vállaltak a szüleim. Édesanyám a saját testével táplált benn a méhben veszélyeztetve ezzel a saját életét is. Édesapám talán a saját hobbijától, kedvtelésétől vonta meg a pénzt amit hazaadott ételre, bölcsőre és iskolatáskára. Ha semmi másért nem, hát azért amiért itt vagyok és élek, tiszteletet érdemelnek a szüleim. Ez azt sem kell hogy jelentse, hogy feltétlenül mindenben egyetértek velük. Tisztelhetem és Nietzschét vagy bárkit anélkül, hogy szeretném, vagy egyetértenék vele. Maga Jézus Krisztus a saját szüleinek is engedelmeskedett amikor 12 évesen visszamentek érte a templomba, mert nem vették észre, hogy elmaradt tőlük. Elmondta nekik, hogy nem ért egyet, hogy neki az Atyja házában van a helye, de engedelmeskedett. Egészen addig, amíg már engedelmességgel nem tartozott, mert felnőtt korba ért.

Viszont soha nem nézhetem le a szüleimet, és sohasem kezelhetem le őket. Nem viselkedhetek velük úgy, mintha nyűg lennének a nyakamon. Korunknál fogva többet éltek már mint én, talán nehezebb időket is átvészeltek mint én, talán nekik sokkal nagyobb sérüléseket kelett kiheverniük, mint nekem. Talán nekik még sokkal nehezebb volt tisztelni a szüleiket, mint nekem.   Mózes harmadik könyvében, ahol újra elhangzik ez a parancsolat már nem a tisztelni szó szerepel, hanem a félni. Féld a szüleidet. Ezt a félni- t elsősorban Istennel kapcsolatban szoktuk használni. Féld, azaz ne becsüld le, tartsd nagyra.

generációk.jpg

Szóval a tisztelet nem szeretet, nem egyetértés, hanem tisztelet. Egy sokkal tudatosabb döntés, egy sokkal akaratlagosabb dolog, egy kevésbé érzelmes dolog. Másrészt ne felejtsük el, hogy ez olyan korban hangzik el, amikor még nem létezett nyugdíjrendszer. Az idősek ha a fiataljaik nem gondoskodtak róluk koldusbotra jutottak. Becsületbeli ügy volt az, hogy az időseikről gondot viseljenek.  A tisztelet pedig nem kell hogy abból fakadjon, hogy azt a másik kiérdemelte. Elég a tisztelethez annyi, hogy Isten úgy látta jónak hogy éppen bennünket teremtett egymás számára szülővé és gyermekké. Mindketten tökéletlen lények vagyunk, sok hibával, de tiszteljük egymásban Isten döntését. Tisztelni a héber nyelvben azt jelenti: súlyosnak lenni, komolyan venni.

Nem egyoldalú parancsolat: Budapesten volt egy elsős diákom, aki nagyon sok fejtörést okozott. Az első két hónap után már az iskola réme volt. Irtó rossz volt, és foglalkoztatta az egész osztályt is. Nem fogadott szót, nem maradt a helyén, bántotta a többieket.  Amikor nyílt napot csinált az iskola, és hívták az óvodásokat bemutatni milyen is az első osztály, ennek a kisfiúnak anyukáját megkérték, hogy aznap ne hozzák iskolába. Egyszer láttam, amikor az anyukája jött érte, és akartam beszélni az anyukával. A kisfiú végig ütötte, verte, lökdöste az anyukát miközben beszéltünk. Megállapították körülöttem többen, hogy ez a gyerek mennyire nem tiszteli az anyukát. Aztán mikor legközelebb láttam az anyukát és ráértem, leültünk beszélgetni. Elmesélte, hogy a férjével elváltak és azóta csak a gyermeknek él, mindent együtt csinálnak. Még együtt is alszanak – mesélte nekem. A beszélgetésből kiderült, hogy otthon minden a fiúhoz van igazítva, hogy mikor és mit esznek, hogy mikor és mire költenek, még abban is a kisfiú döntött, hogy az anyukája kivel ismerkedhet. Persze, hogy tiszteletlen volt a gyermek a maga szülőjével, amikor a szülő sem tiszteli a gyermek gyermekségét. Amikor olyan döntéseket ruház rá, amit egy gyermeknek túl nagy súly. Amikor a gyermektől várja el mindazt, ami egy családfő feladata. Micsoda képzavar, hogy még a hitvesi ágyban is a gyermeke fekszik mellette. A kisfiú teljesen felnőttként kezelte az anyukája, ettől lett beteg az egész kapcsolatuk. A kisfiú szerepzavarban volt. Nem hagyta szülőnek lenni az anyukáját, mert az anyuka sem hagyta gyermeknek lenni őt. És ez nem egyszeri eset, hanem már irodalma van ennek Gyökössy Endre is írt a hasonló helyzetben szülői szerepekkel és felelősséggel megnyomorított gyermekekről.

Nem elég a tisztelet egy oldalról. És amikor a gyermek tiszteletlen, a szülőnek, a felnőttnek is meg kell kérdeznie magát, vajon neki van-e szerepe abban, hogy a tisztelet megadása elmarad. Pál apostol is tanít arról az Efézusi és a Kolossé levélben is, hogy a szülők se bánhatnak akárhogyan a gyermekekkel: Ti apák ne ingereljétek gyermeketeket. Jézus maga pedig a tékozló fiú atyjának a képében adott példát arra, milyen is az a szülő, aki az Atya Istentől veszi a példát.

Minden gyermek életében eljönnek olyan szakaszok is, amikor megkérdőjeleződik minden tisztelet. Nem csak a szülőé, a tanároké, az addig csodált felnőtteké. Ez hozzá tartozik a felnövéshez, de fontos, hogy ezek a kilengések nyugvópontra jussanak. És fontos tudni azt, hogy bármennyi idősek is vagyunk, Jézus Krisztusban bízva, még ezek a kapcsolatok is gyógyulhatnak.

Egy kedves fiatal lelkész ismerős nőtt fel úgy, hogy az apja alkoholista volt, gyakorlatilag örültek, ha nem látták otthon. És amikor kamasz fejjel megtért, akkor az Isten azt mutatta neki, hogy próbáljon lépéseket tenni az édesapja felé. Elvitte az édesapját Dömösre az ottani alkoholista mentő református otthonba. Ott az édesapa leszokott és megtért. Így ez a lelkész kapott egy édesapát, akit addig nem is ismert, mert a személyiségét eltorzította a szesz. nem utolsó sorban pár év múlva az apukája már úgy halhatott meg, hogy ismerte és megvallotta Jézust. Micsoda minőségi különbség volt ez, hogy nyert egy édesapát, az édesapa meg a fia mellé nyert egy józan, hívő életet.       Maga Jézus sem hagyja csak úgy ott az anyját, hanem még a keresztről is arról rendelkezik, hogy az egyik tanítvány legyen innentől gyermeke helyett is gyermeke és vigyázzon rá. Sokmindent kellett Máriának kiállnia, volt, hogy nem értette mi történik, volt hogy Jézus nyíltan szembehelyezkedett vele már felnőttként, de mégis a keresztről még gondoskodik róla. Sőt, az Ószövetségünk ezzel a pár sorral zárul Malakiás tollából: „Az atyák szívét a gyermekekhez téríti, a gyermekek szívét az atyákhoz, hogy pusztulással ne sújtsam a földet, amikor eljövök.” Ezt cselekszi meg közöttünk a Szentlélek. Összességében az ötödik parancsolat azt szeretné, ha a generációk nem haragban élnének, hanem azzal mutatnák meg, hogy követik és vallják Istent, hogy szeretik egymást, de legalábbis békességben élnek. Nem falakat támasztanak egymás felé, hanem igyekeznek hidat építeni. Mint ahogy Krisztus megbékített bennünket az Atyával.

GenerationGap2.jpg

És itt érkezik el az idő, hogy ennek a prédikációnak a végét nyitva hagyjam. Itt az ideje, hogy a Szentlélek és az ige dolgozzon bennünk, hogy megmutassa számunkra, hogy a mi élethelyzetünkben mi a következő lépés. Egyszerű hálaadás azért, mert a szüleinket nem nehéz nagyra becsülni. Vagy éppen a megbocsátás, mert a szüleink valamilyen téren, vagy akár semmilyen téren nem szolgáltak rá a tiszteletünkre. És személyes az is, hogy vajon, én milyen szülő, voltam, vagyok, leszek. Én könnyen tisztelhető vagyok-e?
Meg osztottam-e életem vívódásait, kemény tanulságait a gyermekeimmel azért, hogy őt megkíméljem a hasonlótól? Mertem-e sérülékenynek mutatkozni előtte, hogy lássa, nem kell mindig keménynek és erősnek lennie?

Isten adja nekünk az ő Szentlelkének bölcsességét, hogy az elődeinkkel, de az utánunk következőkkel is harmóniában egymást építve élni.      Ámen!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyorszemereireformatusok.blog.hu/api/trackback/id/tr446888477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.