Ne vedd fel hiába - harmadik parancsolat

2014. november 11. - Vilcsi

woman-yelling-at-cell-phone-2501.jpg

Mit jelent hiába felvenni. Hát kabát ez? Mi számít hiábának vagy fölöslegesnek? Talán már azzal Isten ellen szegülök, ha néha bajban, vagy nehézségben sóhajtok, hogy Istenem? Vagy amikor a lábamra ejtek valamit és dühből kiáltok, nem is emlékszem mit?  Ha nem használható az Úr neve, akkor pontosan milyen büntetése lesz ezért a lelkészeknek, papoknak, akiknek a száján mást sem hallunk, csak Isten így, Isten úgy. Csináljunk talán mi is úgy, mint a zsidó hívők, hogy nem mondják ki hogy Isten, hanem helyette a fejedelem meg az Úr szavakat mondják akkor is, ha a felolvasnak Bibliai szövegekből?

Had fordítsam le ezt egy kicsit a mi nyelvünkre egy történettel.  Budapesten a gyülekezetek helyzete különösen is nehéz az állandó koldus had miatt. Egyszer valamiért korábban érkeztem a templomba mint szoktam és ott állt egy termetes pocakos úr. Teljesen rendezett ruházata volt, nem úgy nézett ki mint egy hajléktalan. Be is mutatkozott és hosszú bevezető után elmondta, hogy a szomszéd lelkésznél is járt mondta is a nevét, hogy ő alkalmi munkát vállal, kertrendezést, vagy ami akad, mert szállón lakik és minden kiegészítés jól jön. Elmondtam neki hogy épp most építkezés alatt van a terület, tehát most épp kertészkedésre nincs szüksége a gyülekezetnek, de jöjjön, üljön be az istentiszteletre, és utána megkérdezzük a presbitereket meg a vezetőlelkészt, hogy akadna-e teendő. No hát azt ő nem teheti, mert neki vissza kell érni fél óra múlva a szállóra, sőt épp ma kell kifizetnie, nem tudnék-e arra adni valamicskét. Na adtam valamicskét ő meg elment. Gyanús volt, hogy ha ilyen könnyen odébbállt, akkor talán mégsem munka kellett neki. Majd jöttek a templomba a gyülekezeti tagok és kérdezték, hogy tényleg én mondtam annak az embernek, hogy kérjen tőlük pénzt? Mert azt mondta, hogy a Pete Violetta lelkészasszony mondta, hogy ő ott kérjen segítséget a bejövőktől.

Nagyon mérges lettem. A többi gyülekezeti tagnak azt mondja, hogy adjanak, mert én mondtam… hát irtóra fölháborodtam, hogy valaki így visszaél a nevemmel és többen még adtak is neki, mert hát ha a Violetta mondta, hát biztos nem véletlenül tettel. A nevem keltette bizalommal élt vissza, azon nyerészkedett. El is döntöttem, hogy nem fogok ezentúl fűnek-fának bemutatkozni.

Szóval így gondoljuk végig még egyszer mit is jelent hiába fölvenni, vagy is inkább visszaélni Isten nevével. Hányan és hányszor éltek vissza Isten nevével. Amikor például Isten nevében, a keresztes hadjáratokban embereket öltek – sokszor inkább csak anyagi érdekek miatt, mint szent meggyőződés miatt. Vagy ha már közeledünk a reformáció ünnepéhez fontos szót ejteni arról, hogy bizony az egyház is visszaélt Isten nevével, amikor az ő nevében pénzért, bűnbocsátó cédulákért ígért üdvösséget. Hogy ne csak a katolicizmust kritizáljam: mi protestáns egyházak is kiszolgáltuk a nácizmust is és a kommunizmust is, hirdettük is hogy ez Isten akarata. Vagy új kisegyházak, akik valamit ki akarnak belőlünk csikarni, mondjuk hogy újra keresztelkedjünk, mintha bizony az az első az nem lett volna érvényes, vagy értelmetlen halandzsa nyelveken szóljunk és ájuldozzunk – mert az Úr ezt akarja. Isten ezt várja tőlünk. Sokszor és sokféleképpen éltek és élünk vissza Isten nevével bemocskolva azt.  

Megint csak oda lyukadunk kis, hogyha arra használom az Úr nevét, hogy a saját önző céljaimnak adjak vele még nagyobb nyomatékot, akkor visszaéltem vele. Megint oda lyukadunk vissza, hogy a nyúl viszi a vadászpuskát akkor, amikor én a teremtmény akarom meghatározni hogy Istennek hol mikor mit kell tennie és az én nem is létező hatalmammal ezt hangoztatom is. Vagy embereket akarok befolyásolni az ő nevével a saját céljaimért. Ha viszont arra használom, hogy őt dicsérjem, vagy róla bizonyságot tegyek, akkor jóra használom az Ő nevét.

gallery_big_man_yelling_at_partner.jpg

 

Eskütétel

Hogy ne éljünk vissza a nevével: ezért is fontos, hogy az olyan esküket, amikhez az Ő segítségét kérem, azoknak a súlyát értsem. Az olyan esküket, amikben elhangzik az, hogy Isten engem úgy segítsem, azokat ne mondjuk ki könnyelműen, de ha már kimondtuk, vegyük komolyan. Legyen az hivatali eskü, vagy legyen házassági fogadalom, vagy éppen az a fogadalom, amit keresztelőkor teszünk szülőként, keresztszülőként, vagy gyülekezetként. Hogy úgy neveljük és neveltetjük, hogy megismerje az Istent. Ne mondj el ilyen fogadalmakat, ilyen esküket meggondolatlanul. Ha pedig elmondod, kérd naponta az Urat, hogy segítsen is megtartani, amit ígértél.

Ne hozz szégyent a nevemre

De azt is jelenti ez a parancsolat, hogy Isten nevét ne szídják miattunk. Hiszik vagy sem a testvérek, de mi keresztények, hívők dupla olyan súllyal méretünk a hétköznapi nem hívő ember szemében, mint a többiek. Ha ők hibáznak, az emberi botlás. Ha én hibázom, azért nem csak rám fog haragudni, de az egyházamra, sőt, az Istenemre is. Sokan a ti cselekedeteitekről meg az enyémekről ítélik meg hogy milyen lehet Isten. Amíg személyes ismeretük nincs Róla, addig te, meg én vagyunk a referencia személyek. És ha kedvesek voltunk, az Isten is biztos az, de ha véletlenül rosszul léptünk, vagy rossz napunk volt és durcásabbak voltunk, akkor rögtön az egész gyülekezet az egész Isten népe és maga Isten is rossz ítélet alá esik – „Nézd már, ezek a keresztények milyen búval béleltek, biztos az Istenük is ilyen karót-nyelt”.  Ezért fontos, hogy hogy élek. Hogy meglátszik-e az életemen, hogy én Isten gyermeke vagyok. Bennem, az én életem által nagyobb és dicsőbb lesz az Ő neve, vagy csak szidják még miattam is?

Látszat keresztény vagy-e?

Ráadásul ne felejtsük el, hogy Jézusban új nevet is adott nekünk: Mindannyiunkat Krisztus után kereszténynek hívnak. Szégyent hozunk-e erre a névre? Vagy inkább hitvallást tesz Krisztusról a mi életünk? Ezért azt mondom, nagyobb súlyt nagyobb ítéletet idéznek magukra a névleg keresztények, mint az Istent nem ismerők. Mert ők ugyan ismerik Istent, de mégsem veszik őt komolyan. Nagyobb azoknak a felelőssége, akik csak sátoros ünnepeken szokásból vagy illendőségből eljönnek, mint azoknak, akik hírből se hallottak az Úristenről. Mert Isten élő kapcsolatra hív magával, mi meg úgy kezeljük, mint egy szokást, egy régi hagyományt. Mint tárgyat, mint fogalmat, nem úgy, mint élő személyt. Isten pedig személy. Ezért van neve. Tulajdon neve.

Aki hozzám fordul, azt ki nem vetem

Ravasz László írja, hogy azért olyan nagy bűn Istennevét hiába felvenni, mert Isten legnagyobb ajándéka az, hogy nem hiába is felvehetjük. Hogy megszólítható, és lehet hozzá fordulni. Lehet hozzá fordulni kéréssel, lehet hozzá fordulni a bajainkkal, vagy épp az örömeinkkel, lehet hozzá fordulni a tanácstalanságunkkal, kérdéseinkkel, vagy épp a dühünkkel. Meg lehet őt szólítani a legegyszerűbb hétköznapi dolgainkkal, mert nem derogál neki velünk foglalkozni azok mentén sem, de megszólíthatjuk őt azokkal az ügyeinkkel is, amelyek túlnőnek rajtunk. Amik olyan hatalmasan ránk nehezednek, amiben talán már csak a csoda segíthet. Mert ő ezzel sem küld el. Jézus maga is amikor imádkozni tanít bennünket, azt mondja, szólítsuk meg Istent úgy, mint a mi Atyánkat. És az eredeti görög szöveg szerint itt egy becéző forma szerepel. Szólítsuk meg úgy, mint a mi apukánk, apucink. Mert ő tényleg ennyire bizalmas kapcsolatban szeretne velünk lenni.

Ernst Lange német teológus professzor így fordította le és bontotta ki ezt a parancsolatot:

„Én az Úr vagyok a te Istened: Ne élj vissza az én nevemmel! Nincs szükséged arra, hogy segítségemet kikényszerítsd – sem kegyes teljesítményeiddel, sem ostoba fogadkozásokkal, sem álszent fecsegéssel, sem önző céljaidnak keresztyén köntösbe bújtatásával. Mert mindez azt jelenti: csalétekként használod az én nevemet. Én, a mindenható Isten önként vagyok a te barátod. Igazodj hozzám és a te imádságod nem hangzik hiába.”

Beszélni Vele és beszélni Róla

 Emberek azért lettünk erre a földre teremtve, hogy ebben a cselekedetben Isten felmutassa az ő szeretetét, nagyságát, hatalmát. Fontos, hogy az életünk is erről beszéljen. Egyrészt beszéljen erről vele. Hiszen azt ki kell használni, hogy ő megszólítható. Van egy nagyhatalmú mennyei tudakozónk, egy kincsünk, akitől lehet tanácsot, útmutatást kérni. Akiről akkor is tudjuk, hogy szeret, amikor esetleg már mindenki más ellenünk fordult e világon. Aki akkor is atyánk, ha már család nélkül maradtunk ebben a földi világban. Fontos, hogy párbeszédben legyünk Istennel. De nem csak az fontos, hogy vele meg nem szűnő párbeszédben legyünk, de róla is beszéljünk. Mert nem tehetjük meg azt hogy nem mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk –írja az ige. Mert az nem lehet hogy azt az Istent ne hirdessük, aki értünk annyit tett. Aki bennünket annyi bajból kimentett, aki csodákkal kövezte ki az utunkat, aki áldásaival megörvendeztetett. Beszéljünk vele és beszéljünk róla. Beszéljenek róla a szavaink is, meg az életünk is. Mert a környezetünkben mindenki másra érzékeny, van akit a szavak nyernek meg, van akit a tettek, a  kisugárzás, az életfelfogás. De adjuk tovább a hírét annak, akiben mi megtaláltuk az élet értelmét, és akiben egyedül lehetséges teljes életet élni.  Ámen!

A bejegyzés trackback címe:

https://gyorszemereireformatusok.blog.hu/api/trackback/id/tr486888369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.