Szeresd teljes... - 2014.09.07. prédikáció a nagy parancsolatról I.

2014. szeptember 15. - Vilcsi

Olvasmány: 5Móz 6,1-12        Textus: 5Móz 6,5

 

Elkezdődött a szeptember, amikor újra sűrűsödnek az ember feladatai, amikor gyermekeit, unokáit újra el kell indítani az iskolába, amikor talán néhányan már az egyetemek új kihívásába vágják a fejszéjüket. Erőmerítésként, biztatásként Isten a nagy parancsolatot hozta elém, a Bibliánk két mondatban összefoglalható magvát, ami egyben értelmi középpontjának is nevezhetnénk. Ennek a magyarázatára szánunk két alkalmat.

Az igehelyet elsősorban az újszövetségből szoktuk idézni, de előbb kicsit most mégis az Ószövetség alapján beszélnék róla, mert hiszen az Újszövetség is innen idézi.

Ugyanis a szándék, amiért elhangzik, a keret, amiben elhangzik nagyon izgalmas. Mózes, akiről néhány prédikációval ezelőtt beszéltünk, hogy mennyi szempontból alkalmatlan volt, Isten mégis az ő jelenlétével kísérte őt, és így alkalmas vezetője lehetett a népnek. Sok kalandon keresztül vezette az izraeli népet. Azonban egyszer ő is vétett. Amikor Cin pusztájában a nép vízért lázongott, és Mózes vizet fakasztott a kősziklából elfelejtett Istenre mutatni föl, hanem elfogadta azt, amikor ezt neki és Áronnak tulajdonították. Ezért Isten már akkor szót vált vele erről, hogy ennek meg lesz a büntetése. Később Mózes negyedik könyvében már arról is olvasunk mi is ez a következmény: az hogy Mózes nem mehet be az ígéret földjére, hanem csak a kapujáig kísérheti a népet. Onnantól Józsué lesz az az új vezető, aki által Isten bevezeti a népet a Kánaánba. Az ige, amit felolvastam és egész Mózes ötödik könyve Mózes végrendelkezése. Prédikációk a legfontosabbakról, amit a nép lelkére akar kötni. Noha testben nem lehet velük, lélekben igyekszik már előre felkészíteni őket, mekkorát fog velük változni a világ. Hiszen nomád vándorló népből pár évtized alatt letelepedett megállapodott néppé válnak, ehhez pedig majd igazodni kell a társadalomnak a társadalom intézményeinek. És igazodni kell a léleknek is. Mert könnyű imádkozni akkor, amikor az ember nap, mint nap ki van téve az elemeknek, és se élelem, se víz nincs akkor, hacsak nem ad nekik az Úr. Ugye a zuhanó repülőn nincsen ateista ember, ott mindenki imádkozik, mert érzi hogy az élete nincs a kezében. De mennyivel nehezebb keresni az Urat akkor, amikor alapvetően minden meg van, ami az élethez kell. Az előző állapotukhoz képest Izraelnek ki kell állni a jóléti államokat érő kihívást. Hogy olyan kutakat fognak használni, amit nem nekik kellett fáradtsággal kiásni. Olyan házakat laknak, aminek nem ők vetették a tégláit. Isten úgy vezeti be Őket az ígért földre, hogy sok minden adott, amijük előtte nem volt. Lehet már letelepedett állattartásban, növénytermesztésben, iparban gondolkodni. Lesz magántulajdon. A jólétet is tanulni kell. Mert könnyű a jó dolgunkban meggondolatlanul cselekedni és divatok irányzatok után kajtatni. Nem volt ez másként régen sem. És minél jobb módban él az ember, annál több a veszteni valója.  Átalakul az élet. Erre szeretné Mózes prófétai szavakkal előre felkészíteni őket.

preka ill.jpg

 

Jól érti ezt minden szülő. Aki mindig a tudatában van annak, hogy a gyermekeit önálló életre neveli, nem tartja élete végéig a szoknyája mellett, nem kísérheti mindenhova, de szükséges, hogy az élet legfőbb szabályait ne csak akkor tartsa be a gyermek, mikor anya és apa féltő szeme figyel rá, hanem majd akkor is, mikor már önálló döntéseket hoz tőlük távol. Így készíti itt most Mózes is a népet. És talán mi sem tudunk a számukra értékesebb elemózsiát tömködni a batyuba hamuban sült pogácsaként, mint amit Mózes maga. De ennyit a keretekről, közelítsünk most már ehhez a mondathoz, mert sok izgalmat rejt.

 

Először is azt, hogy nagyon könnyen értelmeznénk a szöveget a saját 2014-es magyar szemszögünkből. A szív az az érzelmeket jelenti, hogy csüngjünk Istenen, a lélek a lelkesedést, hogy ne lelketlenül csináljuk, az erő… hát az meg hogy úgy legyünk rajta ne csak belsőleg, de tegyünk is érte. Szóval nagyon könnyű lenne ezt így lezárni, de ennél azért sokkal cifrább a történet, mert a zsidó ember még az antropológiáról, vagy az anatómiáról sem tudott olyan sokat, mint a korunk, de ráadásul egészen mást gondolt az ember belső lelki funkcióiról. De persze mi is elgondolkodhatunk azon, hogy vajon az érzelmeinkért felelős szervként miért a szívünket emlegetjük, mert sokkal több köze van hozzájuk az agynak, meg a hormonháztartásnak. Na hát éppen így az ókor zsidó emberének  is megvoltak a hasonlóan szubjektív elgondolásai a világról. Először is a szív számára nem elsősorban az érzelmek helye. A szív a jó és a rossz megkülönböztetéséért felelős például. Vagy azt írja az ige, hogy az értelmes szív teszi képessé Salamont az uralkodásra. A szívben dőlnek el a döntések, elhatározások, a tudásnak és az emlékeknek a kincsestára az ószövetségi gondolkodás szerint. A hiánya pedig nem a szívtelenségre utal, hanem a meggondolatlanságra. Szóval sokkal inkább szellemnek, értelemnek a helye a szív. A tudatosságé. Racionálisabb, mint az érzelmek.  És valóban nagyon fontos a hitünkben a racionalitás: a hitünk, az Istenkapcsolatunk minimális tudás, elhatározás, tudatosság nélkül egy érzelmi katyvasz, ezoterikus, mindent összemosó és keverő rajongás.  Szóval nem elképzelhető nélküle a keresztény Istenkapcsolat.

Nézzük a következőt, a lelket. A szív a tudatosságot jelenti, a lélek egy sokkal spontánabb valami: a vágy. Például a negyvenkettedik zsoltárban is előjön, amikor a szép zsoltárunkban a szomjazó szarvashoz hasonlítja a maga vágyát Isten felé a zsoltáríró. Na ez a lélek. Mindaz a vágy, ami engem tovább hajt, amiért én lépést teszek, amiért dolgozom. Ez sokkal kevésbé tudatos. Sokan meg sem fogalmazzák maguknak. Sokan ki sem mondják, hogy én a családom jólétéért csinálom, amit csinálok. Vagy a személyes siker és előmenetel hajt. Vagy a szegénység ellen küzdök. Mózes itt most azt tűzi elénk célként, hogy Isten szeretete legyen az a vágy, amiért én élek. Amiért én egyáltalán felkelek az ágyamból reggel. Amiért cipőt húzok és akkor a feladataim után nézek. Isten legyen ez a hajtóerő a motornak. Ez sokszor talán előbb meg van, mint a tudatos elhatározás, tehát időben időnként megelőzi a szívet. És ha a Heidelbergi káténak szép hitvallásos iratunknak arra a kérdésére gondolunk, hogy micsoda az igaz hit, akkor érdekes módon meg fogjuk találni benne ezt a kettősséget: a tudatosság és a megmagyarázhatatlan vonzódás kettősségét:
Az igaz hit ismeret, amelynél fogva igaznak tartom mindazt, amit Isten az ő igéjében nekünk kijelentett. Ám egyúttal szívbéli bizalom is, amelyet a Szentlélek ébreszt bennem az evangélium által, hogy Isten nemcsak másoknak, hanem nekem is bűnbocsánatot, örök igazságot és üdvösséget ajándékoz, ingyen kegyelméből, egyedül Krisztus érdeméért.

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a hitünknek van egy racionális, tudatos síkja, amit tanítani lehet, amit elhatározni lehet, ami mellett érvelni lehet, de van egy olyan aspektusa, ami számunkra titok, ami nem tőlünk származik, ez a vonzalom, ez a vágy Isten iránt. Sokszor beszélni sem tudunk róla, de mégis sokakon átsugárzik. Ezt még a világi filozófusok is felismerték, hogy ott van az emberben az Isten alakú űr, egy transzcendentális, egy földön túli vonzódás. A lélek nélkül a hitünk racionális favágás, vagy filozofálgatás lenne, szikár doktrína, de nem az, amire rábízzuk magunkat. E nélkül hideg betű. E nélkül a szavaink Istenről üresek.

És harmadszor pedig az erő. Sokszor tapasztaljuk azt, hogy valaki szeretne valamit, el is határozta, hogy tesz érte, mégis valahogy olyan gyenge: akarat-gyenge és a kívánt cél szertefoszlik a kezei közül. Amikor áldozatot kéne hozni a célért, amikor erőfeszítést kéne tenni, akkor meginog. Biztos mindnyájunknak van ilyen vágyunk, amibe talán azért sem fogtunk bele, mert tudjuk, hogy nem tudnánk önfegyelemmel, akarattal végigvinni. Az Istenkapcsolathoz sokszor ilyen erő is kell. Mert bizony nem minden reggel van az embernek vágya a rohanás közepette még felcsapni a bibliát is, amikor már úgy is késésben van. Vagy nem minden este van még lélekjelenléte arra, hogy a fáradsága ellenére leragadó pillával még imádkozzon mindenkiért, akiért csak fontos. De kell az a dac, hogy azért is megteszem. Talán nem vágyom rá éppen őszintén, talán az elhatározás is meggyengült bennem, de megteszem, mert Isten ezt kérte, meg mert része a rutinomnak, meg mert így kell lennie. Mert ez az élet rendje. Erő nélkül a hit elhalt volna már. Mózes valamikor a Kr. előtti 13. század előtt vezette a népet. Több mint háromezer éve. Ha nem lettek volna, akik e mellé az Isten mellé erővel, tettekkel is odaállnak, akkor ma nem lenne egyház. Ha nem lesz erő a mostani generációkban hasonlóan hitvalló egyháznak lenni, akkor a gyermekeik már egy egész más világban fognak élni, amiben ki tudja lesz-e egyház ebben a mai formájában.

12_12_16.015-e1355713084751.jpg

 

Ezzel a parancsolattal arra is nagy hangsúlyt helyez a próféta, hogy az ember így tud egységes, teljes, egész-séges maradni, ha a ráció, az elme tudatossága a vágy és az erő egy irányba mutat, nem más- más irányokba. Mert hiába vágyom Isten iránt, ha egyébként minden erőfeszítésem csak arra mutat, hogy magamat megvalósítsam, vagy pénzt szerezzek. És hiába van bennem irtó nagy vágy a bűneim letétele iránt, hogy Isten megszabadítson, ha ez nem érett még olyan elhatározássá, hogy kinyissam a Bibliát, vagy eljöjjek templomba, és megtudjam ennek a módját. Vagy hiába járok el a templomba tudatos döntéssel és erőt véve magamon, ha közben igazából sokkal jobban leköt a jógi, a guru, a keleti misztika, a horoszkóp, az érzelmes idézetes könyvek. Szóval nem elég, hogy e háromnak együtt kell lennie egyidőben, de ráadásul ugyan afelé az Isten felé kell, hogy mutassanak.

Végső gondolatként pedig nagyon fontos megjegyezni, hogy ezt nem egy ismeretlen isten kéri Izrael népétől, és tőlünk. Hanem az az Isten, aki megszabadított idegen szolgaság alól, és aki irányt mutatott, sok gondon keresztül megóvott és vezérelt, és otthont is adott. Egy olyan Istenről van szó, akinek már van neve, van közös múltja az Izraeliekkel és nem is akármilyen múlt. Az egyiptomiakat tíz csapással vette rá, hogy végre engedjék el Izrael fiait. Aztán kettéválasztotta előttük a Vörös-tengert. Nappal felhő, este tűzoszlop képében vezette őket és élelmet és vizet is mindig adott valamilyen egészen természetfeletti formában. Bennünket sem egy ismeretlen Isten kér erre, hogy a szeretetünket ne hagyjuk széttöredezni szétmorzsolódni idegen irányokba, hanem az, aki minket is megszabadított keményebb fogságból, mint az egyiptomiak marka: megszabadított a bűn rabságából és kilátástalanságából Krisztus áldozata által. És nekünk is vannak Vörös-tengereink. Bizonyára mindenkinek volt olyan problémája, amivel olyan sarokba szorítva érezte magát, és végül „magától” megoldódott, Isten elsimította az útját. Én magam így jutottam a teológiára. Mert rettegtem attól hogy elmondjam bárkinek is, mert az én apukám erősen nem hívő. És Isten nélkülem elvégezte ezt. És ma is mindnyájunknak utat mutat és gondoskodik testi és lelki szükségeinkről.

Ez a szeretet, amit Mózes a nép és a mi lelkünkre is próbál kötni, ez már csak a választ jelenti. Ne feledkezz el arról, aki téged megváltott, vezet, gondoz. Akkor sem, ha jobban megy a sorod. Ne feledkezz el akkor sem, amikor új kihívások jönnek eléd, amikor változik az életed.

Isten a teljes embert szeretné. Nem egy önmagában is meghasonlott szétesett, darabokra hullott életet. Ettől szeretne megóvni Ő, aki teljesnek, és épnek teremtett egésznek, azaz egészségesnek.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gyorszemereireformatusok.blog.hu/api/trackback/id/tr526700067

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.