Szeresd felebarátodat! - Prédikáció a nagy parancsolatról II. 2014.09.14.

2014. szeptember 15. - Vilcsi

Olvasmány: Mt 25,31-46                                  Textus: Luk 10, 25-37

 

Haver, koma, cimbora, pajtás: annyiféle nevünk van a barátságra. De sokszor azt érzem, hogy ezek valójában nem árulják el azt, hogy milyen bizalmas a kapcsolat. Sokszor akár távoli ámde szimpatikus valakiről könnyebben állítjuk, hogy a barátunk, mint azokról a társainkról, akikkel együtt vészeltünk át derűt és borút együtt.             

Amikor Jézust megkérdik, hogy melyik a legfőbb parancsolat, ezt feleli:„ Szeresd az Urat a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat”. Vajon az előbb emlegetett szavak alapján be lehetne határolni azt, amit Jézus felebarátnak hív? Honnan tudom meg ki is az a felebarát?

Fel tudom írni talán egyenlettel? Nem. Ábrázolhatom koordinátarendszerben? Nem. Nem tudom egzakt módon belőni, lakmuszpapíron bizonyítani, hogy nekem hány igazi felebarátom van. Talán mindenki az, vagy senki sem? Milyen egy felebarát? Lássuk be, nem is rossz kérdés a törvénytudó ifjú kérdése. 

A Samárián átvezető Jeruzsálem-jerikói útra gondolhat Jézus, amikor a példázatot meséli, amit ő is megjárt többször. Nem légből kapott ötlet hogy épp ilyen helyszínen rabolják ki a szegény arra járót, hiszen ezt az utat még a Kr. u-i ötödik században is Vörös illetve Véres útnak hívják a feljegyzések szerint.Nagy szintkülönbségek jellemzik ezt a területet, hegyes, barlangos rész, ahol könnyen leselkedhettek az emberre rablók, és könnyedén el tudtak tűnni szem elől. Óvatlanul, egyedül és nem karavánnal haladva egy ember – valószínű egy kereskedő áldozatául esik egy ilyen rablótámadásnak.

Két köztiszteletben álló ember is elmegy a bajbakerült mellett. Nem piszkolják be a kezüket. Szó szerint sem, de átvitt értelemben sem. Mert a Mózesi törvények szerint ami halott, az tisztátalan, azt nem szabad megérinteni. Ha valaki mégis halottat érintett, akkor át kellett esnie egy hosszas megtisztulási szertartáson. Mivel a lévita és a pap is ezen a történetbéli úton a templomba igyekezett fel, valószínű, hogy az ottani rájuk osztott vagy sorsolt feladatot akarták elvégezni. Azért nem értek hozzá a bajba jutotthoz, mert a görög szöveg el is mondja, hogy olyan rossz állapotban hevert ott, hogy nem lehetett tudni vajon él-e, vagy már meghalt. Sietnek hát inkább a dolgukra, biztos ami biztos. És általában mi is ilyen barátokkal találkozunk. Felvesszük a telefonunk és máris a fülünkbe duruzsol egy nagyon új barát, aki a maga reklámszövege közben nem győzi ismételgetni a nevünket, hogy minél inkább a pajtásunknak higgyük, miközben ő csak eladni akar. Egyszer nagyon csőbehúzott egy hölgy, aki a volt gimnáziumomban dolgozik. Azt mondta, hogy a lánya is ott akar egyetemre járni, ahova én is jártam és nem találkoznék-e velük tanácsot adni, meg mesélni róla. Belementem. Egy két órás kampánybeszéd közepén találtam magamat, ami először az afrikai éhezőkről szólt, hogy hogyan lehet őket támogatni a hölgy szervezetén keresztül, de legvégül előjött a farbával, hogy az egész egy kozmetikai cég és a jótékonykodás az egészben csak mellékes dolog. A lányával meg nem is kellett beszélnem sem. Csupa ilyen barátunk van, aki addig a barátunk, amíg rávesz valamire, de ha mi szorulnánk segítségre, nála nem találnánk. Bennünket is otthagynának az út szélén összeverve. 

De arra, hogy ki is a felebarát, arra az utolsó ember példájából fogunk tudni következtetni.

Először is Jézus meghökkenti a hallgatóságát azzal, hogy egy samaritánust választ pozitív szereplőjének a példázatba, mert egy nagyon megvetett és lenézett réteg a samaritánusoké. Kr.e. 722-ben az északi országrészt elfoglalja az Asszír birodalom, a munka és harcképes embereket elhurcolták. Az ott maradott idős, beteg emberek és a betelepítettek keveréke élt itt ezután, szerencsevadászok, szedett-vedett népség. Ráadásul ez a samária területén élő lakosság sok helyen torzítva vette át a zsidó hitet és sok helyen úgy változtatott rajta, ahogyan az hithű zsidó embernek egyenesen Istenkáromlás volt. Például belejavítottak a tórába. Aztán addig-addig feszült ez az ellentét zsidók és samáriaiak között, hogy egy páska ünnep alkalmával pimasz terrortámadást intéztek a zsidók ellen: felszórták a templom környékét csontokkal, amik ugye szintén halottak és ezért tisztátalanok, nem érintheti őket zsidó ember, aki a templomba készül. Így nem tudtak a hívek bejutni a templomukba. Szóval hihetetlen erős konfliktus volt a két nép között. És Jézus ezekből a jött-mentekből, ezekből a lenézettekből választja a példaadó figurát. Megszégyeníti a papot és a lévitát, a kor vallási elitjét, és velük ellenpontban egy samaritánust állít a példabeszéd középpontjába. Szóval először is szűrjük le magunknak, hogy a felebarát, az bárhonnan jöhet. Ez az első, amit megtudunk a felebarátról. Lehet bármilyen nemzetiségű, bármilyen bőrszínű, lehet bármilyen nemű, vagy világlátású. Nem ezektől függ, hogy valaki felebarát-e. Szeretnénk mi, ha a köztiszteletben álló emberek mondanának a barátjuknak, a népszerűek, de általában nem így alakul.

 

Nézzük meg kicsit mozzanatosabban, mit tesz: Először is, a samaritánus odament a bajbajutotthoz. Észrevette a problémát! Sőt, nem riadt meg a kihívástól, amit a probléma megoldása jelentett. Kitisztította a sebeit, bekötötte azokat. Bizonyára nem kevés időt áldozott erre, kockáztatva azt, hogy esetleg őt is tőrbe csalják. Aztán azt olvassuk, hogy a saját állatára tette. Nem hagyta ott, mondván hogy ő letudta a segítést, az ő lelkiismerete tiszta, mossa kezeit, hanem még saját kényelméről is lemondott, hogy biztonságban tudja az ismeretlent. Majd egy fogadóba viszi, és ápolja. Amikor pedig tovább kell haladnia megbízza és megfizeti a fogadóst hogy gondozza. Azt ígérte a fennmaradó költségeket visszafele téríti meg, ami szintén kockázatos hiszen nem tudhatta előre mennyi ideig fog lábadozni a sebesült. Nem szabott korlátokat abban, hogy mi az amit még rászán, és mi az, amit azért már nem. Ez a második fontos dolog, amit megtudunk a felebarátról, hogy nem számolgat, nem szab határt, és nem nézi hogy maga mit kockáztat.  

 good-enough.jpg

Gyökössy Endre felállított egy rendszert a szeretetre, elsősorban az alapján, hogy milyen szavakat használ a Bibliánk a szeretetre. Először is ismeri a szexust, ezt talán nem kell magyarázzam, ez az a szeretet, amit talán még nem is hívnánk annak, Illés Dávid Budapest déli esperes erre szokta azt mondani, hogy ezzel a szeretettel szeretjük a túrórudit: nem érdekel, hogy a túrórudi mit szól hozzá, csak megesszük. A mi vágyaink vannak az előtérben. Aztán van az erosz, amit mi magyarok az erotika szóból ismerünk, a szenvedély, az egymás iránti vágy, na ebben már van egy kicsi szerepe annak, hogy a másik mit akar. Van a fília, ami a testvéri, baráti bizalmas szeretet. Ez már egyértelműen kölcsönös és mindkét fél érdekeit szem előtt tartja. Az ember önmagában erre a háromra képes. Szexus, erosz, fília. De van egy negyedik és a Bibliánk ezt állítja például és ez szerepel a nagyparancsolatban is, amikor azt mondja, hogy Szeresd! Ez az agapé. Ez egy önfeláldozó szeretet, ami nem nézi azt, hogy a másik meghálálja-e, vagy kiérdemelte-e. Talán részben a szülői szeretet tud ehhez hasonló lenni, de az sem végtelenül szerintem. A Bibliánkban ez a szeretet sosem olyan, amit az emberek mutatnak ki, vagy adnak. Ez mindig csak Istentől van. EZ az Isten szeretete. Ez az, ami tényleg nem nézi hogy megérdemeltük-e, vagy megháláljuk-e. Hanem ez a csak azért is szeretet, az annak ellenére is szeretet. Ha ez nincs, akkor nem jön el értünk a megmentésünkre Jézus ebbe a világba. Szóval ezt az önfeláldozó és a másik érdemeire nem tekintő szeretetet állítja elénk például Jézus a felebarát példázatában. És ez már átvezet bennünket a harmadik dolog felé, amit megtudhatunk a felebarátról.

 

Harmadszor: A felebarátság nem feltétlenül kölcsönös viszony! Jézus nem két emberről beszél, akik kötözgetik egymás sebeit, és segítgetik egymást! Hanem egy férfit állít elénk, aki segített egy elesetten. Amije volt: pénz, idő, energia, azt adta. Azt sem olvassuk, hogy ez a férfi hálából utána mellészegődött volna. Egyáltalán nem biztos. Sőt lehet hogy amikor észre tér esetleg elküldi maga mellől a segítőjét, mondván hagyja őt békén egy ilyen pogány, egy ilyen jött-ment. Felebarátnak lenni  nem feltétlenül kölcsönös viszony.  

Negyedszer és utoljára viszont azt is látnunk kell hogy a samáriai azt adta, amire a bajbajutottnak szüksége volt. Az nem lett volna segítség ha félholtan otthagyja, de neki adja az állatát, hogy boldoguljon vele. Az se lett volna segítség, ha elviszi magával lakott területre, aztán sorsára hagyja, hogy na ő idáig hozta, most már gondoskodjon róla valaki más. Az se lett volna segítség, ha otthagyva az összevertet elmegy és toboroz egy rendfenntartó csapatot, akikkel megfogják a bűnös banditákat. Ez mind nem lett volna segítség, ez mind nem elsősorban szeretet, legalábbis nem az említett agapé. Fontos üzenet ez ma is, hiszen mi sem siralmasabb, mint amikor egy éhező, fázó, szenvedő, embernek hajtogatjuk: Térj meg testvérem! Azzal kell szolgálni, amire szükség van, és annak kell szolgálni, akinek erre szüksége van. A samaritánus ebben a tekintetben helyes segítséget nyújtott.

 

Még egyszer összefoglalva: a felebarát jöhet bárhonnan, de áldozatkész és nem számolgatja a ráfordítását, és nem vár viszonzást, de helyes segítséget ad!

 

 Erre bíztat Jézus: „Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj!” Emberünk a kérdező ifjú nem ezt a választ várta. Szívesen elfilozofálgatott volna még Jézussal, meg nem bánta volna, ha Jézus elmondja, hogy na ez sem, meg az sem a te barátod, mert akkor legalább azok felé nem kell felelőssége legyen, de ezek helyett Jézus azt mondja, hogy menj és légy felebarát. A fiú leszűkíteni akar, Jézus inkább kitágítani..

És itt van a csavar: nem azt mondja Jézus hogy na ilyen a felebarátokat keress magad köré, hogy sose legyen bajod, meg hogy mindig legyen aki segít. Hanem azt mondja, hogy TE légy az a felebarát. Szóval te, aki hallod ezt az igét. Bárhonnan is jöttél, amikor rászoruló emberrel találkozol, akkor segíts anélkül, hogy elkezdenéd félteni az idődet, az érdekeidet, a büszkeségedet. És ne várj érte viszonzást. A fiú azt várja, hogy Jézus elmondja kik azok, akiknek feladata lenne őt magát szeretni. Ehhez képest azt a választ kapja, hogy ő hogyan szeressen bárkit, mindenkit, akinek erre szüksége van. Jézus sok igét használ és csupa felszólító módot. Menj! Cselekedj! Olyan sokszor nézzük a saját magányunk a saját bajaink felől a világot és kérdezgetjük, hogy nekem ki segít, nekem végre ki lesz bizalmas barátom, hát velem végre ki törődik. Jézus azt mondja, hogy fordítsuk meg ezt a gondolkodást. Nekem kell a másik támaszának lenni. Ki kell bújnom az EGÓm gubójából.

Na de ha nekem kell felebaráttá lennem, akkor kinek a felebarátjává kell lennem? Mindenkinek? Hát azt nem fogom bírni. Ki az én esetem? A samaritánusnak „könnyű dolga volt” hiszen a „feladat” épp az útjában hevert. És velünk mi a helyzet? Azt hiszem, igazából a mi képzeletbeli utunkon is ott hevernek a bajbajutottak. Azt gondolom, nem kell feltétlenül elmenni kórházakba, harmadik világbeli országokba, vagy hajléktalan szállókra ahhoz, hogy hiányt szenvedőkkel találkozzunk, és meglássuk bennük életünk feladatát. - Bár vannak olyanok is, akikre ez bízatott. Mindannyiunk mozgásterében ott vannak a segítségre és szolgálatra szorulók, ránk bízottak. Talán épp a családunkban, baráti körünkben, talán épp itt a gyülekezetben, vagy a szomszédban. Talán valaki épp melletted csak egy jó szóra vár. Vagy hogy valaki meghallgassa mi történt vele. Vagy hogy megadd neki a megbízható jó orvosod telefonszámát. Vagy csak hogy cserélj vele receptet.

 A Kis Hercegre sem bízatott rá a világ összes rózsája. Sőt, hazafele menet nem is ugrott be az összes már érintett bolygóra orvosolni az ott élők problémáit: ő a rózsájáért volt felelős. Nagy felelősség azonban észrevenni a ránk bízottakat, mint ahogy neki is sok bolygót kellett bejárnia addigra mire rájött kiért felelős. Általában a mi utunkon is vannak ott heverő rászorulók, csak mi a papok és léviták ügybuzgóságával loholva a teendőink után talán észre sem vesszük őket. Komoly szemellenző rajtunk a sok teendő, a rutin, a szaladás. Próbáljuk meg levetkőzni. Nem lehetnek fontosabbak az ügyek, mint az emberek.

 

A nagybetűs felebarát pedig maga Jézus volt, aki nem nézte azt, hogy nem érdemeljük meg, azt se nézte hogy sokan még ezután az áldozat után is fütyülni fognak rá, mégis vállalta értünk a kereszthalált. Hogy mi már ne menjünk a kárhozatra, hogy mi már ne heverjünk az életünk útján félholtan és összeverve. Csak azt kéri, amit maga megmutatott és nekünk adott. Kérjük az Istent, hogy tisztítsa meg a látásunkat arra, hogy kik hevernek körülöttünk képletesen összeverve az út szélén. És kérjük őt, hogy mutasson módszert is, módot az ő segítésükre. Csöppet sem biztos, hogy a koldusnak épp a pénzem kell, a gyerekemnek meg épp a legújabb számítástechnikai kütyü. Mivel ez a szeretet, ez az agapé szeretet egyedül Istentől kapható, kérjük el tőle, hogy ne a mi szűkös bölcsességünk szerint szeressünk, hanem az övével!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gyorszemereireformatusok.blog.hu/api/trackback/id/tr826700117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.